színház
2012. 06. 17.
Ingyenes az évad utolsó előadása a szatmárnémeti színház magyar társulatánál
A Szentivánéji álom ingyenes előadása lesz szerdán az idei évad utolsó produkciója az észak-romániai Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatánál. A Shakespeare-színművel együtt kilenc darabot mutatott be a most záruló évadban a társulat.
A Harag György Társulat szinte teljes alkotóközösségét felvonultató produkciót május 4-én adták elő először - olvasható a társulat MTI-hez eljuttatott összegző visszatekintésében.
Az idei évadban bemutatott további nyolc előadás közül három kifejezetten a gyermekeknek szól. Darvasi László Trapiti című darabja mellett két bábelőadást vittek színre.
A Petőfi Sándor által írt A helység kalapácsát felolvasószínházi formában láthatta a közönség. A költészet napján mutatták be a ...nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak... című versösszeállítást, amellyel a város szülöttje, Dsida Jenő költő előtt is tisztelegtek az alkotók.
A társulat a Gyergyószentmiklóson szeptember 30. és október 9. között megtartott Nemzetiségi Színházi Kollokviumon Carlo Goldoni Chioggiai csetepatéjával a román közszolgálati rádió díját kapta, míg Bianca Imelda Jeremias a vígjáték díszleteinek és jelmezeinek terveiért a zsűri különdíját érdemelte ki.
Ezt a darabot láthatta a közönség novemberben a társulat székelyföldi turnéján, és májusban a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a budapesti Thália Színházban is.

További írások a rovatból
Podlovics Laura: Nem félünk a sötétben / Budapest Bábszínház, Kísérleti Stúdió