film
2012. 06. 08.
Nagy siker a Filmötlet-vadászat
Sajtóközlemény, 2012. június 7. Magyar Nemzeti Filmalap
Óriási érdeklődés övezte a szakmabeliek és az amatőrök részéről is a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) által meghirdetett filmötlet-vadászatot. A június 6-án zárult akció keretében több mint 900 filmötlet érkezett a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatóságához. A várakozást felülmúló részvételre és a beérkezett ötletek magas számára való tekintettel a Filmalap július végére halasztja a döntését arról, hogy mely filmötletek fejlesztése kezdődhet meg.
Divinyi Réka, a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója a tapasztalatokat összegezve elmondta, hogy „az ötletelők egyharmada volt szakmabeli filmes ill. rokonszakmákban dolgozó, köztük neves rendező-forgatókönyvírók, szépírók és dramaturgok”. A Filmalap számára külön öröm, hogy nagyszámú amatőr is élt a lehetőséggel. Legalább 200-an több játékfilm-ötlettel is jelentkeztek a felhívásra. Jelentős számmal érkeztek történelmi témájú szinopszisok, továbbá személyes ihletésű családi történetetek; feltűnő a romantikus sztorik és a sci-fik magas száma is a beküldött ötletek között.
A Magyar Nemzeti Filmalap szakemberei már megkezdték a beérkezett filmötletek értékelését, és várhatóan július végén hozzák nyilvánosságra azon ötletek listáját, melyeket a fejlesztési pályázaton előzetesen támogatottnak nyilvánítanak. A nyertes játékfilm-ötletekből a fejlesztést követően elkészülhetnek a jövő mozisikerei.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje