bezár
 

zene

2012. 06. 05.
A Quimby énekeséé a Szívünk Csücske-díj
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiss Tibor, a Quimby együttes frontembere kapta kedden D. Tóth Kriszta m1-en futó show-műsorának Szívünk csücske-díját. A zenész által támogatott Nemadomfel Alapítvány és együttes az MTVA jóvoltából egymillió forintos támogatást kapott a műsortól.

prae.hu

A hazai hírességek és művészek jószolgálati munkájának elismerésére a műsor szerkesztősége által alapított díjat kedden este Budapesten adták át a DTK Show évadzáró utolsó adása előtt két nappal - tájékoztatta az MTI-t a program kommunikációs munkatársa.

A DTK Show nézői a tavaly októberben indult műsorban szereplő, jószolgálati ügyek mellett elkötelezett vendégei közül három népszerű személyiségre, illetve az általuk támogatott alapítványra szavazhattak a Facebookon és e-mailben. A legtöbb szavazatot Kiss Tibi, a Quimby énekese, illetve az általa támogatott Nemadomfel Alapítvány és Nemadomfel együttes kapta.

A további két jelölt Miklósa Erika és a Láss, Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete, valamint Balla Eszter és Garas Dezső volt a Down Alapítvánnyal.

"Büszkék vagyunk arra, hogy ráirányíthattuk a figyelmet a hazai hírességek, művészek jószolgálati munkájára is. Úgy gondolom, hogy minden ember számára kötelesség, hogy ismertségét jó célokra használja" - fogalmazott a műsor házigazdája.

A talkshow első évadának 22 adásában közel száz vendég ült D. Tóth Kriszta kanapéján. A meghívottak között szerepelt Törőcsik Mari, Ben Johnson is, és a műsorban szólalt meg halála előtt utoljára nyilvánosan Garas Dezső.

A népszerű show színpadán a hazai együttesek mellett Bryan Ferry és az Erasure is megfordult.

A nyári szünet előtti utolsó adásban a sportriporter Gundel Takács Gáborral, a focista Dzsudzsák Balázzsal és Niki Laudával, a világbajnok Formula-1-es versenyzővel beszélget D. Tóth Kriszta.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés