bezár
 

zene

2012. 06. 05.
Huszadik VOLT lesz
2012. június 27-30. Sopron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kevesebb mint 4 héttel a kapunyitás előtt sajtótájékoztatón ismertette a 20. VOLT Fesztivál részletes programját Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert. A két főszervező – akik 19 éve 19 évesen alapították a VOLTot – elmondta, minden eddiginél több világsztár, közöttük Skrillex, a Faith no More, a Snow Patrol, a Simple Plan és az Iggy & the Stooges is fellép a fesztiválon, amely idén, a jubileum apropóján egy ajándék nappal hosszabb lesz: a nyitónapon “WE LOVE VOLT" címmel 20 zenekar és 10 DJ lép színpadra.

prae.hu

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 200 hazai zenekart és DJ-t felvonultató programban 3 exkluzív koncert is helyet kapott: Ákos egy év koncertszünet után a VOLT-on mutatja be új, szintipop programját, sok év után itt lép fel először Yonderboi és visszatér a legendás Sex-E-Pil is.

VOLT sajtótájékoztató (Bach Máté sajtófotója)

A zenei programok mellett a szervezők kiemelték a Heti Válasz Borfesztivált, amely keretében 20 neves borász és számos kistermelő árulja portékáit. A VOLTra meghívott neves kortárs képzőművészek 20 alkotást hoznak létre a közönség szeme láttára.

VOLT sajtótájékoztató (Bach Máté sajtófotója)

A fesztiválon zajló VIVA - VOICE Fesztivál című tehetségkutató verseny keretében a közönség négy nap alatt választhatja ki a VOLT hangját!

VOLT sajtótájékoztató (Bach Máté sajtófotója)

A 20. VOLT alkalmából júniusban jelenik meg a 300 oldalas Nagy VOLT Album, amely rengeteg művészi fotóval, írásokkal és riportokkal mutatja be a VOLT Fesztivál elmúlt 19 évét.

VOLT sajtótájékoztató (Bach Máté sajtófotója)

Budapestről idén is naponta több alkalommal különvonat indul Sopronba, a bejáratnál pedig egy 8 méter magas, magenta színű csúszdát épít a VOLT főszponzora, a Telekom. Az érkezők ezen keresztül is becsúszhatnak a 20. VOLT Fesztiválra. 

VOLT sajtótájékoztató (Bach Máté sajtófotója)

A fotókat Bach Máté készítette (a szerk.).
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés