bezár
 

zene

2012. 05. 30.
A Rajkó Zenekar ünnepi koncertje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Különleges, sokrétű zenei élményt ígér a Rajkó Zenekar június 13-i koncertje. Kossuth-díjas hegedűművész és prímás, valamint klasszikus csellista, népdalénekes, színész, sanzonénekes, klarinét és tárogató művész áll majd a MOM Kulturális Központ színpadán.

prae.hu

A Rajkó Zenekar 25 tagja végig pódiumon lesz, majd az est végén a régi rajkósokkal együtt hallhat örömzenélést a közönség. "Nem tudjuk pontosan, hányan leszünk ekkor, de biztos, hogy nagyon sokan. Ilyen nagyszabású műsorra legfeljebb 60 évenként kerülhet sor " - mondta az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Gerendási István, az együttes igazgatója, hozzátéve: tudomása szerint Magyarországon nem volt, nincs más cigányok alkotta társulat, amely ilyen szép kort ért meg.

Felidézte az alapítók, a rendkívüli tehetségű Farkas Gyula prímás és Szigeti Pál igazgató - korszakát. A hivatásuk a kezdetektől az volt, hogy a nehéz sorsú gyerekeket ne csupán zenélni tanítsák meg, hanem iskolába járassák őket, hogy később az élet egyéb területén is helytálljanak. "Megszállottjai voltak e munkának, körülbelül 3 ezer profi zenész került ki innen" - fűzte hozzá.

Az első "neveltek" gyerekei már jobb körülmények között startolhattak, a művészeti vezető, Suki András fia, ifjú Suki András már a Zeneakadémián szerzett zongora művésztanári diplomát.

Huszonkét évvel ezelőtt saját művészeti iskolát is létrehoztak, amelynek 480 növendéke van, a kollégiumi és úti költségeket fizetni nem képesek számára például Karancsságon, Kerecsenden telephelyet hoztak létre.

Az iskolát a Budapest főváros évi 24 millió forinttal támogatja és a közoktatási szerződéssel járó normatívából tartják fönn a képzést, szűkösen. Létesült osztály a különleges tehetségek számára is, ezt Szenthelyi Miklós vezeti, aki szerint a június 13-i koncert - amelynek szereplői nem vesznek fel gázsit - arra is felhívja a figyelmet, hogy a Rajkó Zenekar nincs értékén kezelve.

Gerendási István elmondta: 1952 óta több mint 10 ezer koncertet adtak és több mint 10 millió hallgatójuk volt, 110 országban jártak, Európában, Amerikában és Ázsiában is tapsoltak nekik, és a siker bizonyítékaként több helyre visszahívták őket. Legutóbb fél éven belül például kétszer - 2009-ben és 2010-ben kétszer játszottak a Vatikánban.

Sok közös produkciót hoztak létre neves együttesekkel, például a Markó Iván Magyar Fesztivál Balettjével, a Budapest Klezmer Banddel. Ennek tükre a koncert programja, amelyben fellép például a Budapest Bár, amelynek zenekarában ketten a Rajkóból kerültek ki.

Szenthelyi Miklóson Faludi Judit a klasszikus zenészeket, Szakcsi Lakatos Béla a dzsesszmuzsikusokat képviseli. Énekel Bangó Margit és Madarász Katalin, Masi sanzonokat ad elő, a 16 tagú Rajkó Tánckar is bemutat egy számot.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés