- Mindkét helyen egyformán jól érzem magam - húzta alá az MTI-Pressnek. - Budapesten születtem, de miután szüleim 1947-ben Franciaországba emigráltak, és én egyéves koromtól ott éltem, nem elfelejtve a magyar gyökereimet felvettem a francia kultúrát, úgyhogy ott is megtaláltam a gyökereimet. A kérdésre azért nehéz válaszolnom, mert nem akarom megbántani a franciákat, akiknek az országában szüleimmel otthonra találtam, és ahol életem nagyobbik részét töltöttem, de a magyarokat sem, mivel magyarnak érzem magam.

Károlyi gróf a francia földön töltött évtizedek ellenére akcentus nélkül, hibátlan, szép magyarsággal beszéli nyelvünket.

- Azt, hogy meg tudtam őrizni az anyanyelvem, nemcsak a nagyanyámnak és a szüleimnek köszönhetem, hanem a fehérvárcsurgói származású Tóth Margitnak is, aki 1947-ig a kastélyban dolgozott, majd velünk együtt költözött Franciaországba - idézte fel. - Nagy szerepet játszott a neveltetésemben. "Szerencsémre" soha nem tanult meg franciául, így magyarul tudtam csak beszélni vele. Ő általa ismertem meg a csurgói kastélyt is, amelyre, ahogy teltek az évek, egyre kíváncsibb lettem. Mivel a szüleim fényképalbumában csak külső képek voltak az épületről, azt, hogy belülről hogy nézett ki az államosítás előtt, Margittól tudtam meg, és az ő szavai alapján rekonstruáltam az alaprajzát.

A nagy lélektani pillanat

Károlyi György 1984-ig nem járt ősei földjén: a vasfüggöny idején Magyarország nem kétórányi repülőútra, hanem szinte áthidalhatatlan távolságra volt Párizstól. Az első magyarországi látogatásra turistaként adódott lehetősége. Feleségével akkor ellátogattak Fehérvárcsurgóra is, ahol nagy hasznát vette a Margittól hallottaknak. A falubelieknek, akik készségesen és szeretettel akarták kalauzolni a kastélyban, szinte leesett az álluk, amikor látták, hogy György tökéletesen eligazodik az általa sosem látott épületben.

- Az "találkozás" a kastéllyal nagyon megrázó volt - mondta. - Utoljára gyerekotthonként használták, de felújítás és megfelelő karbantartás hiányában olyan rossz állapotba került, hogy be kellett zárni. Amikor ott jártunk, már több éve lakatlan volt, és a reménytelen pusztulás képét mutatta. Dohos, könnyező házigombás, omladozó falak, kitépett csövek, levert vakolat fogadott bennünket. A látottaktól megdöbbenve mentünk Budapestre, hogy megtudakoljuk, van-e elképzelés a helyreállításra, de az akkori illetékesektől semmi biztatót nem hallottunk.

Hazautaztunk, és legközelebb a rendszerváltozás után tértünk vissza. A kép, amely a kastélyban akkor várt minket, a korábbinál is lesújtóbb volt. Jellemző, hogy miután ott jártunkkor esett az eső, a földszinti ebédlőben egy hatalmas tócsa közepén álltunk és néztük, ahogy az emeleti helyiségek lyukas mennyezetén át ömlik befelé a víz. A Műemlékek Állami Gondnokságán megtudtuk, hogy bár pénz nincs az épület felújítására, vállalkozók tervezik kastélyszállóként való hasznosítását. Ez volt az a lélektani pillanat, amikor kattant bennem valami, és azt mondtam, túlzás lenne, ha mások döntenének őseim otthonának a sorsáról, ha - tönkretéve az épület még romosan is csodálatos hangulatát - szétbontanák és szétszabdalnák a kastélyt. Innentől kezdve nem hagyott nyugodni bennünket a gondolat: meg kell mentenünk a kastélyt.

És a munka elkezdődött…

- Úgy gondoltuk, ha pénzünk nincs is, megvalósítható ötletünk még lehet - elevenítette fel. - Olyan megoldást kerestünk, amely lehetővé teszi a felújítást és a működtetést is. Hamarosan meg is találtuk, mégpedig az európai kulturális találkozóközpontok hálózatához való csatlakozással. A tagság módot nyújt a kulturális és az üzleti élet ötvözésére anélkül, hogy megváltoztatná az épület jellegét. Miközben ugyanis a kastély kulturális találkozóközpontként rendezvényeknek ad otthont, egyben - kihasználva a fénykorában vendégszobaként igénybe vett helyiségeket - szállóként is működik, hozzájárulva a rendezvények és a működtetés finanszírozásához. Az ötlet megnyerte a magyar illetékesek tetszését, és a munka megkezdődhetett. Amikor belevágtunk, nem tudtuk, hogy meddig jutunk, nem tudtuk, hogy amit elkezdünk, be tudjuk-e fejezni, de hittük, bármeddig érünk is el, a kastély állapotán javíthatunk csak.

Első lépésként Károlyi György és felesége létrehozta a Károlyi József Alapítványt, és hozzálátott a legsürgetőbb helyreállítási munkáknak. A költségeket először saját forrásból, némi költségvetési támogatásból és adományokból még tudták fedezni, de aztán bekövetkezett az a pont, amikor hitelre is szükségük lett. Az pedig - lévén, hogy az állami tulajdonú kastélyra nem lehetett jelzálogot bejegyezni - úgy valósulhatott csak meg, hogy a Károlyi család létrehozott egy fejlesztő és üzemeltető részvénytársaságot, annak pedig a Műemlékek Állami Gondnoksága átadta a vagyonkezelői jogot, ami már elégséges alap volt a hitel felvételéhez.

Károlyiéknak sok más vállalkozással ellentétben kedvező tapasztalataik vannak a magyarországi ügyintézésről.

- A magyar partnerek mindvégig segítőkészek voltak. Ha probléma volt, ha bármilyen akadály merült fel, nem kerékkötők voltak, hanem azt nézték, hogyan lehet minél gyorsabban úrrá lenni a gondon - közölte. - Utólag persze minden egyszerűbbnek tűnik, de szerencsére soha nem került elénk megkerülhetetlen akadály. Gondok persze voltak, de a magyar partnerekkel együttműködve, az ő segítségükkel és a magunk rámenős hozzáállásával sikerült legyőzni azokat, és befejezni a mintegy kétmilliárd forintot kitevő felújítást.

Jön a folytatás

A Károlyiak leszármazottja most már az év nagy részét feleségével együtt a részben saját, részben családi örökségből származó bútorokkal berendezett kastélybeli lakrészben tölti, mivel - ahogy fogalmazott - ott kell lenniük, hiszen most Fehérvárcsurgón van a munkahelyük. Angelica a Károlyi József Alapítvány kulturális igazgatójaként programokat szervez, a jogi végzettségű és a Fiat párizsi kirendeltségének vezetőjeként jelentős üzleti tapasztalatokat szerzett, ma már nyugdíjas férj pedig a pénzügyekkel, az üzemeltetéssel és a jogi kérdésekkel foglalkozik.

A kastély felújítása a főépületnek csaknem félmilliárd forintnyi európai uniós támogatással történt helyreállításával a közelmúltban befejeződött ugyan, de "a munkának soha nincs vége", bőven van még megoldásra váró feladat. Rendbe kell hozni például az 50 hektáros elvadult parkot és benne a tavat - a munka finanszírozására már be is adtak egy pályázatot -, fel kell újítani a melléképületeket, hogy az egykori istállóban új vendégszobákat alakíthassanak ki.

"Fel kell pörgetni" a működést, hogy igényes szolgáltatással minél több vendéget tudjanak vonzani a húsz szobás szállóba, az étterembe, a konferenciákra, a kiállításokra, a gyermek- és zenei programokra - így lehet biztosítani a fenntartás és a kulturális központ működtetésének anyagi alapjait.

A kastély egyébként munkahelyeket is teremtett. Jelenleg húsz csurgói és környékbeli dolgozik ott, de ha a felújítási munkák folytatódnak, és újabb vendégszobák nyílnak, a jelenleginél többen találnak majd helyben megélhetést.

Károlyi György tevékenységét a kormányzat is elismeri: a közelmúltban a Magyar Érdemrend Tiszti keresztjével tüntették ki.