bezár
 

zene

2012. 05. 24.
Az Apocalyptica is fellép Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A klasszikus zene és a heavy metal stílust ötvöző finn Apocalyptica zenekar is fellép a debreceni Campus Fesztiválon.

prae.hu

Bakó Csaba sajtófőnök csütörtöki tájékoztatása szerint a zenekar július 28-án szombaton, a záró napon lép fel Debrecenben.

Mint elmondta, az Apocalyptica a világon egyedülálló módon három klasszikus múlttal rendelkező csellistát is soraiban tud. 1996 óta hét stúdiólemezt adtak ki, amelyekből összesen több mint négymilliót adtak el világszerte.

Albumaikon rendszeresen vendégszerepelnek más együttesek zenészei is, így játszottak közösen a Guano Apes, a HIM, a Rasmus, a Slipknot, a Slayer és a Rammstein tagjaival is.

A szervezők már korábban bejelentették, hogy Kelet-Magyarország legnagyobb zenei fesztiválján fellép a folk zenét elektronikus tánczenével elegyítő brazil-amerikai-cseh csapat, a N.O.H.A., valamint a kanadai kelta punk formáció, a Real McKenzies is.

A július 25. és 29. közötti rendezvényen a debreceni Nagyerdőn játszik a hazai könnyűzenei élvonal is: itt lesz a Quimby, Sena (Irie Maffia), a Péterfy Bori & Love Band, a Bëlga, a Magna Cum Laude, és első alkalommal lesz a fesztivál vendége Palya Bea.

A fesztivál különlegessége lesz még az is, hogy először játszik "hazai pályán" nagyobb közönség előtt az új felállású Tankcsapda.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés