színház
2012. 05. 21.
Miniévad a nagyváradi színházban
Miniévadot szervez a nagyváradi Szigligeti Színház keddtől szombatig; az öt nap folyamán a társulat újra előadja a 2011/2012-es szezonban bemutatott színdarabjait.
Kedden a színház névadójának, Szigligeti Edének a legismertebb vígjátékát, a Liliomfit játsszák Keresztes Attila rendezésében.
Szerdán David Greig Európa című drámáját tekinthetik meg a nézők alternatív helyszínen, egy vonaton, illetve a Nagyvárad melletti Félixfürdő állomásán, csütörtökön pedig Howard Barker Jelenetek egy kivégzésből című színműve kerül sorra a színházban.
Pénteken a nemrég bemutatott Oedipus című Szophoklész-tragédiát nézheti meg, aki még nem látta - ez az előadás is alternatív helyszínen, a városszéli Léderer-malomban látható - közölte a színház az MTI-vel.
Az előadások mellett egyéb programokkal is készül a társulat. Tartanak közönségtalálkozókat, felolvasószínházat, fotókiállítást, illetve bemutatják a színház Szigligeti című kiadványát is.
A miniévad utolsó napján, szombaton a szilveszterkor bemutatott Mágnás Miska című operettet tűzi újra műsorra a társulat. Ezt követően pedig átadják a színház idei díjait. Az idén először ugyanis szakmai zsűri is megtekinti a miniévad előadásait és a látottak alapján osztja ki az évad legjobb férfi és női főszereplőjének, illetve a legjobb mellékszereplőnek járó díjakat.
Az életműdíjat a színház művészeti tanácsa ítéli oda, a közönségdíjat pedig a színház bérleteseiből kisorsolt közönségzsűri.
A díjátadót jótékonysági színészbál követi, amelynek célja egy jótékonysági alap létrehozása a Szigligeti Társulat tagjai számára.
A nagyváradi Szigligeti Színház idén először zárja évadát önálló magyar színházként, az előző évadban ugyanis még a Nagyváradi Állami Színház rendszerében a román Iosif Vulcan társulattal közösen működött.