bezár
 

zene

2012. 05. 15.
Református Zenei Fesztivál a Ferencvárosban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Református Zenei Fesztivált kilencedik alkalommal rendezik meg a Bakáts téren és vonzáskörzetében, a Ráday Kultucca programjainak részeként. A fesztivál második és harmadik napja egybeesik a Múzeumok majálisával is, ezért az 500 fős fesztiválkórus szombat délután a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állva énekel.

prae.hu

A három napon, május 18. és 20. között a rangos zenei és kulturális programokkal a határon túli kapcsolatokat is ápolják. Az ökumené jegyében a fesztivál teljesen nyitott a közönség és a fellépők tekintetében is - hangsúlyozzák a szervezők.

A fesztivál hat helyszínen zajlik: Bakáts tér, Assisi Szent Ferenc Plébánia, Lónyay utcai Református Gimnázium, Kálvin téri református templom, Ráday utca, Károli Gáspár Református Egyetem Teológia Karának díszterme.

A program sokrétű a kézművességtől a kerekasztal-beszélgetésekig. A teológia kar dísztermében mesél pénteken délután Berecz András, majd a Kolozsvári Református Kollégium Kórusa énekel. Fél hétkor a Bakáts téren a Djabe ad koncertet. Utánuk Pál István Szalonna és bandája muzsikál a téren. A zenekar tagjai jelenleg a Magyar Állami Népi Együttes zenészei.

A Bakáts téren gyülekeznek este kilenc órától a fáklyásmenet résztvevői, fél tízkor pedig a zenés áhítaton Sebestyén Márta és Andrejszki Judit énekel a Kálvin téri református templomban. A napot a Berka együttesel éjszakai csángó táncház zárja a Lónyai utcai Református Gimnáziumban.

Szombaton együtt lép pódiumra az Erkel Ferenc Vegyeskar és a svéd Chorus Ena. Délután háromkor a templomban hallgathatják meg az érdeklődők a Nemzeti Múzeum előtti kóruséneklés főpróbáját. A több érdekes történelmi-egyházi zenemű hangzik el, például az ország elesettségét sirató a 16. századi Jeremiád-ének.

Aktuális a két 1848-as katonanóta szövege is, a lépcsőhöz azonban legszorosabban mégis az Egressy Béni dallamán megszólaló Nemzeti dal kötődik.

Este a Bakáts téren az Ismerős Arcok zenekar teremt jó hangulatot, évente 3-4 alkalommal koncerteznek Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken és Kárpátalján. Akusztikus műsorukat, – amely a Határon túlról, szívektől innen címet kapta – többször előadták már református istentisztelet keretében.

Vasárnap koraeste a teológia kar dísztermében lemezbemutató koncertet ad a Kelemen-kvartett: Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Homoki Gábor és Kokas Dóra. Az ünnepi sorozat fináléját az After Crying szolgáltatja a Bakáts téren.

A fesztiválhoz kapcsolódik a Református énekek sorozat június 30-i koncertje a Művészetek Palotájában. A Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus 350 énekese valamint ifjú Szotyori Nagy Gábor szólaltatja meg Koloss István, Hidas Frigyes, Maros Rudolf, Bach, Gárdonyi Zoltán műveit és az egyházi énekeket.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bartók György szerzői estje a Fugában

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés