art&design
2012. 05. 04.
Sikeres képzőművészeti képzéssorozat
Mintegy 250 alkalommal hozzávetőleg 3500 egri diáknak tartott képzőművészeti képzést az elmúlt egy évben az Eger kulturális intézményeit üzemeltető Művészetek Háza (MH) Eger Nonprofit Kft. az Európai Unió támogatásával - tájékoztatta pénteken az MTI-t a MH programszervezője.
Az Új Széchenyi Terv 34 millió forintos pályázati támogatása nyomán megvalósított projekt célja a középiskolás diákok művészetek iránti nyitottságának kialakítása, múzeumlátogató közönség nevelése, illetve képző- és iparművészeti technikák oktatása volt - közölte Szőke Csilla.
Elmondta: a programban részt vevő középiskolások a Zsinagóga Galéria kiállításaira és a Kepes György műveit bemutató gyűjteményre épített előadásokon, múzeumpedagógiai foglalkozásokon ismerkedtek meg elsősorban a XX. századi magyar képzőművészettel.
Hangsúlyozta, hogy Eger legnagyobb képzőművészeti kiállító helyének a Zsinagóga Galériának a tematikus kiállításaira építve komplex képzőművészeti programot dolgozott ki a Művészetek Háza, melynek célja a 20. századi és a kortárs magyar képzőművészet oktatással egybekötött élményszerű bemutatása.
Az intézmény a lehető legszélesebben körben bevonta a program megvalósításába a társművészeteket és a tudományos kutató műhelyeket a témák feldolgozásába.
A programsorozat keretében nemcsak elméleti, hanem gyakorlati ismereteket is szerezhettek a diákok. Alkotóműhelyekben, szaktanárok, művésztanárok irányításával próbálhatták ki a különböző képzőművészeti technikákat.
Az így elkészült műveket egy, a Pásztörvölgyi Gimnáziumban berendezett kiállításon is bemutatták - mondta Szőke Csilla.

További írások a rovatból
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Az acb Galéria Redők című tárlatáról
Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Más művészeti ágakról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról