bezár
 

zene

2012. 05. 02.
Dzsessz és blues két napon át Gyulán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két napig a blues és a dzsessz fővárosa lesz Gyula: a fürdővárosban világhírű muzsikusok és együtteseik lépnek fel július 21-én a 21. Gyulai Vár Jazz Fesztiválon, illetve másnap a 7. Vár Blues Fesztiválon.

prae.hu

A dzsessz fesztivál sztárvendége az amerikai Dave Holland Prism Quartet lesz, a blues fesztivál meglepetése a chicagói Eric "Guitar" Davis és zenekara - mondta Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója szerdán az MTI-nek.

A Dave Holland Prism Quartet tagjai nemzetközileg ismert muzsikusok. A zenekar vezetője, Dave Holland a világ egyik legjobb nagybőgőse, ezt a címet több alkalommal nyerte el különböző zenei szaklapokban. Pályafutása során szerepelt Miles Davis együttesében, a legendás trombitás öt stúdióalbumán is közreműködött, de játszott Chick Coreával, Bill Frisellel, Herbie Hancock-kal vagy Lee Konitz-cal is.

Mostani zenekarában a billentyűs Craig Taborn, aki a Down Beat szaklap szerint volt a világ legjobb billentyűse, legjobb zongoristája és orgonistája is, a dobos pedig Eric Harland.

A közönség hallhatja a magyar származású Tommy Vig vibrafonos játékát: az Amerikából tíz éve hazaköltözött zenész feleségével, a dél-koreai Mia Kim énekessel érkezik Gyulára. Szintén fellép Mezei Szilárd vajdasági hegedűművész triójával, és a fesztivál vendége lesz a szving stílust képviselő Dániel Annah énekesnő.

A Vár Blues Fesztivál fénypontja Eric "Guitar" Davis és a Troublemakers fellépése lesz. A Chicagóból érkező gitárművész és zenekara Európában turnézik és a koncertsorozat egyik állomása Gyula.

A fesztiválon fellép Tátrai Tibor, az egyik legnépszerűbb hazai gitáros, aki a Magyar Atom nevű formációjával (Solti János - dob, Jamie Winchester - gitár, Tóth János Rudolf - gitár, ének, Zsoldos Tamás - basszusgitár) áll színpadra. A Tószínpad vendége lesz a blues szájharmonikázás egyik legjobb magyarországi képviselője, Szabó Tamás, aki új akusztikus zenekarával mutatkozik be, a Mojo WorKings-szel.

A blues fesztivált a Route 44 zenekar műsora zárja július 22-én: a Békés megyei zenészekből álló együttes új műsorral tiszteleg a blues királyai előtt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés