bezár
 

zene

2012. 04. 29.
Nemjuci: lemezbemutató koncert születésnappal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Nemjuci zenekar új stúdióalbumát bemutató koncerttel nyit csütörtökön a PeCsa Music Garden, a volt Petőfi Csarnok szabadtéri színpada; a születésnapját aznap ünneplő Németh Juci énekesnő a csapat friss anyagáról, a környezetbarát csomagolásról is beszélt az MTI-nek.

prae.hu

"Azért nem adtunk most sem címet a lemezünknek, mert egyszerűen nem tartottuk fontosnak, sokkal jobban érdekelt minket, milyen a zene. A hullámpapír tok nem teljesen egyedi ötlet, a cél elsősorban az volt vele, hogy egy új termék piacra dobásával a lehető legkevesebbet ártsunk a környezetünknek. Másrészt ezzel is jelezzük, hogy számaink mondanivalója előrébb való, mint a dizájn. Ja, és így könnyebb aláírni" - mondta Németh Juci.

Az egyszerűség ugyanakkor így lesz feltűnő, pláne egy olyan fotóval a hullámpapírra ragasztva, amelyen a négy zenekari tag a Veresegyház melletti öko-hulladékégető előtt pózol, a turkálók világát idéző ruhákban.

"Szabó Veszéjes Áron stylist már a 2009-ben megjelent első anyagunk borítóján velünk dolgozott és mindig megérzi, mi áll jól nekünk. Akkor egy faházban spagettit ettünk, most különböző élénk színű használt ruhákba öltöztetett minket. A retro a fotón inkább a képminőség polaroid szintre csökkentésével jön át" - magyarázta az énekesnő.

A Nemjuci zenéje továbbra is tiszta, őszinte, dallamos rockzene "csajos" szövegekkel, Tbali (Temesvári Balázs) mellett ezúttal a frontember volt az egyik producer is. Németh Juci szerint a változás a három évvel ezelőtti anyaghoz képest talán abban van, hogy semmi kapkodás nem volt, a számok a zenekari próbákon spontán jammelésből születtek.

"Nem voltak hosszú hónapokon át finomított dolgok, az első demókhoz képest nem sok változott a végeredményig. Úgy csináltuk, mint a garázsrock zenekarok. A fél CD-hossznyi, 36 perces anyag is azt jelzi, hogy nem bonyolítottuk túl, ennyi bőven elég, hogy megmutassuk magunkat" - jegyezte meg Németh Juci.

A zenekar szövegei változatlanul angol nyelvűek, ebben a triphop, a dzsessz és az elektro világában egyaránt otthonosan mozgó énekesnő, Judie Jay segített neki. "Nyugodtan rábízhattam a szövegek átformálását, mert anyanyelvi szinten beszél angolul, nagyon jól érzi a szlenget és saját izgalmas világát is beleviszi a sorokba".

A csütörtöki lemezbemutató koncerten a PeCsa Music Gardenben a Nemjuci vendégeként fellép egy fiatal csapat, a Kamikaze Scotsmen billentyűse, Menyhei Ádám, a fénytechnikáért és a látványért KáGé (Kocsis Gábor) lesz a felelős.

"Véletlen, de május 3., a koncert napja egyben a születésnapom is, ennek alkalmából bemutatom a tudásom egy hangszeren, amin két éve tanulok játszani. Hogy melyiken, az majd akkor kiderül" - mondta végül Németh Juci az MTI-nek.

A Nemjuci 2008 januárjában alakult, Németh Juci korábban hét éven át az Anima Sound System énekesnője volt, jelenleg is tagja a Budapest Bár produkciónak. A zenekarban Faragó Tamás gitározik, Fischer "Matyiő" Máté basszusgitározik és Vasaló Áron dobol.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés