bezár
 

zene

2012. 04. 26.
Fogarasi Jánost jövő csütörtökön temetik
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fogarasi János dzsesszzenésztől, a Hammond orgona egyik legjobb magyarországi képviselőjétől május 3-án csütörtökön 13 órakor a Fiumei úti temető szóróparcellájában vesznek végső búcsút - tudatta a család csütörtökön az MTI-vel.

prae.hu

A zenész április 13-án, 77 éves korában hunyt el súlyos betegségben.

Fogarasi János zongorista 1935-ben született Budapesten. A hatvanas évek elejétől az első budapesti dzsesszklubban lépett fel rendszeresen, majd Pege Aladár együttesében zongorázott.

A Metro zenekarnak 1970-1971-ben, Schöck Ottó távozása után volt billentyűse, ő rögzítette a csapat 1970-ben megjelent második albumát - Egy este a Metro Klubban... -, amely a magyar könnyűzene történetének első koncertalbuma volt.

Kültagként játszott Török Ádám Minijében, 1974 és 1980 között a Csík-Fogarasi-Jávori Trió tagja, fellépett az Easttel, 1980-tól 1983-ig Horváth Charlie-val az Olympia együttesben szerepelt. Boncz Gézával és Lehr Ferenccel 1983-ban megalapította az Atléta Triót, amely elsősorban zenei paródiákat játszott.

A nagybőgős Egri Jánossal, Szalai Gábor dobossal, valamint Szele Tibor harmonikással 1995-ben több hangfelvételt készített a Magyar Rádió részére. 1995-től tíz éven át zenélt Berki Tamás Shabu-Shabu elnevezésű formációjában, amely Berki Sings Jazz címmel 1996-ban egy dzsessz sztenderdeket tartalmazó CD-t is kiadott. 2000-2001-ben még a Schuster Lóránt vezette hard rock formációban, a P. Mobilban is megfordult.

2001-ben játszott a Népstadionban tartott Illés-Metro-Omega-koncerten, majd öt évvel később a Syma-csarnokban is fellépett a Metróval Frenreisz Károly 60 éves jubileumi estjén.

Alapító tagja volt a Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakiskolának, ahol zenetanárként dolgozott.

Első saját lemeze csak 2011-ben jelent meg A Kind of Taste címmel: az album húsz zongoradarabot tartalmaz a dzsessz fénykorából. Szintén tavaly adták ki a Best of 70-es évek című lemezt, amelyen Fogarasi Hammond orgonáját dobos és bőgős kíséri, a C3 című album pedig a Hammond C3-as típusának szólólemeze.

Fogarasi János Hammond orgonán közreműködött Gerendás Péter Nagyvárosi legendák című, tavaly év végén megjelent albumán is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés