bezár
 

film

2012. 04. 17.
"A KICSI SZÉP!" – Megtartotta sajtótájékoztatóját a 22. MEDIAWAVE Fesztivál
19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, 2012. április 13-21., Uránia, Toldi, Kino, Örökmozgó, A38
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Április 26. és 30. között a komáromi Monostori Erődben rendezik meg az idei MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zene Fesztivált. A szervezők a rendezvény hagyományos értékeit elevenítik fel az épületegyüttes Dunai-bástyájában, miközben a csere-bere, a Fesztivál saját pénze, a MEDI bevezetésével, illetve a környezettudatos gondolkodás jegyében egy új kulturális koncepció megvalósítására törekszenek.

prae.hu

Hartyándi Jenő fesztiváligazgató a sajtótájékoztatón elmondta, az idei rendezvényt a jó értelemben vett újraértelmezés jegyében szervezték. Mivel a fesztivál idén kevesebb pénzből gazdálkodik, mint az előző években, időtartama majdnem a felére csökkent, egyetlen helyszínre koncentrálódik, a tömörített program pedig a kis formákra és az alapokhoz való visszatérésre összpontosít majd. A megújult MEDIAWAVE három fő pillére a film, a zene és egyéb művészeti programok, illetve a fenntartható fejlődés. Utóbbi alatt a szervezők az ökotudatosságot, a csere-bere, az ajándékozás újrafelfedezését, a közönségnevelést, az ifjúsági művészeti képzést és szociális integrációt értik.

A filmes program 76 országból érkezett 1068 nevezésből alakult ki, melyekből az előzsűri 74 filmet válogatott a nemzetközi verseny szekcióba. A panoráma vetítések során 27 alkotást tekinthet meg a közönség, kisjáték-, animációs- és dokumentumfilmeket. Speciális program és szakmai konferencia is lesz a filmmustrán: a fesztivál tíz és húsz évvel ezelőtti filmjeiből válogatás, és számos rövidfilm blokk tekinthető majd meg, melyek a MEDIAWAVE Film Forum 3.0 tematikájához kapcsolódnak. A sajtótájékoztatón Durst György számolt be „A KICSI SZÉP!” filmes fórum célkitűzéseiről: az esemény célja annak felkutatása, miért maradt ki a jelenlegi állami támogatási rendszerből az egyébként nemzetközileg elismert hazai kisjátékfilm, és hogyan lehetne pótolni ezt a hiányosságot.

A Dunai-bástya főleg a dzsessz és ethno zenei rendezvények helyszíne lesz. Április 27-én a tavalyi fesztivál alatt elhunyt Szabados Györgyre emlékezve fellép a Grencsó Kollektíva, Benkő Róbert, valamint Ken Vandermark és Paal Nilssen-Love duója. A Monostori Erődbe látogat a Vágtázó Csodaszarvas népzenei csapat, de belga folk-és ethnorock együttes és a Romano Trajo is koncertezik. Április utolsó vasárnapja nemzetközi dzsessz nap lesz: gitáresttel érkezik James Blood Ulmer, játszik az amerikai FLY Trio Tóth Viktor tercettjével, melynek tagja a 14 éves dobzseni Hodek Dávid. A fiatal hazai színteret Meleg Tamás és Molnár Sándor Quintetje és a ’round nine képviseli. A fesztivál zárónapján Mérai Lakodalom és Menyegző ad komplex autentikus népművészeti élményt erdélyi, felvidéki és magyar zenészekkel, táncosokkal és eredeti cifra szoba díszlettel.

A rendezvény másik kiemelkedő eseménye a „Cafés & Citizenry: The Roma Origins” című művészeti integrációs projekt. A MEDIAWAVE alatt négy napig próbál a Both Miklós vezette zenei, és az MC Zeek által irányított slam poetry műhely. Ez a kezdeményezés a kávéházi zene roma gyökereinek felfedezésére és újjáértelmezésére tesz kísérletet román, olasz és magyar muzsikusok részvételével.

A Duna-parton három napon keresztül majális várja az érdeklődőket koncertekkel – fellép Ferenczi György és a Rackajam, Apnoe, Romungro Fiúk –, népi játékokkal, környezettudatos programokkal. A „RE-LIKVIA” projekt újrahasznosított anyagokból készülő installációkkal, performanszokkal, kisközösségi fejlesztéssel, világörökséggel, vidéki színházakkal és kulturális fesztiválokkal foglalkozó tömörülések találkozói, színházi előadások, majális, ökopiac, hazai kézműves ízek fesztiválja várja továbbá a 22. MEDIAWAVE közönségét.
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés