bezár
 

zene

2012. 04. 12.
Anti Fitness Club Metamorphosis lemezmegjelenés és nagykoncert
2012. május 19., szombat, 20:00 PeCsa Music Hall
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2 évvel a LéleKzet után, május 19.-én lemezbemutató nagykoncerttel egybekötve jön az új Anti Fitness Club album, a Metamorphosis, valamint április végén AFC Akusztik a Petőfi Rádióban.

prae.hu

Az album címe és borítója is sejteti, hogy a zenekar új fejezethez érkezett.

Franz Kafka - Átváltozás című novellája segített a címalkotásban, bár ez a mű egy egészen másféle metamorfózis, mint amire én gondoltam. Épp az ellenkezője! Olyan címet akartam, ami egyértelműen érzékelteti, hogy megint léptünk egyet előre, fejlődtünk, kinyíltunk, így letisztultabb, érettebb lett az új anyag. A Metamorphosis leginkább házi stúdiómban íródott. Nemrégiben elkezdtem zongorázni, ami nagyban befolyásolta a lemez hangulatát: bővelkedik elektronikus, szintis témákban, de a klasszikus zenei elemek is ennek köszönhetően keltek életre. - mesélte az idén tizedik születésnapját ünneplő zenekar dalszerző-frontembere, Molnár Tamás, majd hozzátette: Nyíltan írtam az érzéseimről, ihletet adtak a világunkban zajló események, helyet kaptak mélyebb, gondolatébresztő tételek, de akadnak könnyed, optimista megközelítések is.

Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjében már bemutatásra került a Lesz ami lesz című dal, valamint további új szerzemények csendülnek fel április 24.-én az MR2 Petőfi Rádió - Akusztik című, kultikussá vált rádióműsorában is. A 12 akusztikus köntösbe bújtatott dal online is meghallgatható lesz az http://www.mr2.hu/ oldalon.

Anti Fitness Club 2012 sajtófotó

Az igazi nagy premierre az album megjelenésének napján, május 19.-én, az idén újjáéledő PeCsa Music Hall-ban kerül sor. Négy éve, az első lemezbemutatónk alkalmával játszottunk a Petőfi Csarnokban. Meghatározó helyszín ez, ami lehetőséget ad minden technikai és vizuális ötletünk megvalósítására. Lesz itt méretes színpad, óriási kivetítők, kápráztató fények, több ezer Watt hang, vendégművészek, illetve rengeteg új és régebbi AFC közönségkedvenc, hogy mindenki számára örök emlékül szolgáljon ez az este! - mesélte ToMi.

Az új Anti Fitness Club album a lemezbemutató nagykoncert napján jelenik meg, ráadásul a helyszínen igen kedvező áron lehet majd megvásárolni.

Anti Fitness Club - MR2 Akusztik
http://www.mr2.hu/ (Élő adás ikon)
Premier: április 24., kedd 22:00
Ismétlés: április 28., szombat 20:00

Anti Fitness Club – Metamorphosis lemezbemutató nagykoncert
2012. május 19., szombat, 20:00
PeCsa Music Hall, 1146, Budapest, Zichy Mihály u. 14.
Belépő: 2900 Ft

Jegyvásárlás:

http://www.eventim.hu/hu/jegyek/anti-fitness-club-budapest-pecsa-music-hall-265492/event.html

http://www.jegyed.hu/hu/jegyek/anti-fitness-club-budapest-pecsa-music-hall-265492/event.html

Facebook esemény:
http://www.facebook.com/events/400715869939771/

http://www.antifitnessclub.eu/
http://www.facebook.com/antifitnessclub

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés