bezár
 

film

2012. 04. 12.
Gray Ross nem vállalta Az éhezők viadala folytatását
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Túl kevés az idő a felkészülésre, ezért nem vállalja Gary Ross, Az éhezők viadala rendezője a film folytatásának leforgatását.

prae.hu

Ross, aki a világszerte sikerrel forgalmazott film forgatókönyvét írta és a produkciót rendezte, elmondta: nehéz és komoly megfontolás után döntött úgy, hogy nem vállalja a 2013 novemberére moziba szánt Futótűz című epizódot.

A rendező hangsúlyozta, Az éhezők viadala elkészítése pályafutása legörömtelibb időszaka volt és cáfolta, hogy a filmet forgalmazó Lionsgate stúdióval zördült volna össze - értesült a BBC online hírszolgáltató.

A Lionsgate illetékesei közleményükben szomorúságuknak adtak hangot Ross elhatározása miatt, és jelezték, hogy későbbi filmterveken szívesen dolgoznának együtt ismét a rendezővel.

Az éhezők viadala harmadik hete vezeti az észak-amerikai mozis toplistát. Közben olyan versenytársakat szorított maga mögé, mint a három dimenzióban ismét a filmszínházakba küldött Titanic vagy az Amerikai pite negyedik része. A 78 millió dollárból (17,7 milliárd forintból) forgatott film globális bevétele már elérte a 460 millió dollárt (104 milliárd forintot).

A film Suzanne Collins regénytrilógiájának első kötetét dolgozta fel. A jövőben játszódó történet főhőse egy fiatal lány, akit arra kényszerítenek, hogy egy tévés vetélkedőben élet-halál harcot vívjon. A főszerepet Jennifer Lawrence alakítja.

Az Oscarra jelölt színésznőnek sem lesz túl sok ideje a folytatás leforgatására: következő munkája ugyanis az X-Men újabb részében lesz, amelynek felvételei 2013 januárjában kezdődnek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nuri Bilge Ceylan: Elszáradt füvekről
Alex Garland: Polgárháború
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés