bezár
 

film

2012. 04. 11.
Versenyfilmek a Titanicon
19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, 2012. április 13-21., Uránia, Toldi, Kino, Örökmozgó, A38
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál egyik legfontosabb eleme már évek óta a versenyszekció, amelyben idén hét film indul a Hullámtörők-díjért, köztük brazil, francia, svéd, amerikai, norvég, szerb, illetve német-osztrák alkotások.
A Titanic Filmfesztivál versenyszekciója most is újító szándékú, merész, sokszor formabontó alkotásokra épül, amelyek egyben a világ filmtermésének legújabb, eddig csak kevés helyen bemutatott darabjai.

A Hol volt, hol nem (r.: Jamie Heinrich) című, pár ezer dollárból készített micro-budget amerikai független film Titanic-os vetítése nemzetközi premier egyben, a brazil, de japán szereplőkkel forgatott Mocskos szívek (r.: Vincente Amorim) című történelmi dráma európai bemutató, míg az A fal (r.: Julian Roman Pölsler) közvetlenül a Berlinale után érkezik hozzánk.

Hol volt, hol nem


A botrányos témát, vagyis a tiniszexualitást körüljáró szerb Klip (r.: Maja Miloš) rotterdami díjszerzése után kerül rögtön vászonra Budapesten, de a Nana (r.: Valerie Massadian) című francia dráma sem fordult meg még sok helyen. Zajos fesztiválsiker volt viszont a gyerekszereplőkkel készült, a társadalmi, faji és egyéb sztereotípiákat a fejükre állító svéd Play (r.: Ruben Östlund) és a norvég Oslo, augusztus, a rendkívül tehetséges fiatal Joachim Trier második rendezése.

Play


A filmeket háromtagú nemzetközi zsűri bírálja el április 13. és 21. között, de a közönség is szavazhat kedvenceire.

www.titanicfilmfest.hu
www.facebook.com/titanicfilmfest

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Csáki László: Kék Pelikan

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Bartók György szerzői estje a Fugában
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés