bezár
 

art&design

2012. 04. 07.
Saját arcát adta bérbe két angol diák
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ross Harper és Ed Moyse, két angol diák tavaly ötletes módot eszelt ki a pénzkeresésre: Buy My Face (Vásárold meg az arcom) elnevezéssel hirdetési ügynökséget alapítottak, amelyen saját arcukat "árulták".

prae.hu

A két, egyaránt 22 éves fiatalember a vevő kérésének megfelelő színre festi az arcát. A találékonyságra a kényszer vitte őket, ugyanis mindketten 25 ezer fontos hitelt vettek fel tanulmányaik finanszírozására. Mint a párizsi Le Figarónak elmesélték, a mentőötlet egy tésztatál fogyasztása közben pattant ki agyukból, amikor azon töprengtek, miként szabadulhatnának meg tetemes adósságuktól.

Amióta létrehozták a céget, már több mint 30 ezer fontot vágtak zsebre arcuk bérbe adásából. A két barát májusban nemzetközi szinten is kamatoztatni kezdi kezdeményezését.

"Érdeklődést tapasztaltunk Hongkongban, az Egyesült Államokban és egész Európában" - közölte Harper.

Vállalkozásuk sikertörténetté vált országukban is, ahol a fiatalok körében 22 százalékos a munkanélküliség, és ahol még a legismertebb cégeknél dolgozó diplomások számára sem könnyű új állást találni.

"Voltak terveink saját szakmánkban, de azt mondtuk: a munkaerőpiac pillanatnyilag olyan rossz helyzetben van, hogy legalább egy évre megpróbálkozhatnánk valamilyen kreatív kezdeményezéssel - elevenítette fel a közgazdász képzettségű Moyse. - Mivel már 50 ezer font adóssággal indultunk, nem akartunk sokat befektetni."

És valóban: mindössze 100 fontra volt szükségük, ebből vásárolták meg a festéket, hogy arcukat a vevők óhaja szerint átfessék. Október 1-je óta minden nap sikerült "eladniuk hirdetési felületüket", a vevők között egyaránt voltak kis és nagy vállalatok. Az utóbbiak között szerepelt az Ernst and Young tanácsadó cég is. "A legelső napon 1 fontért adtuk az arcunkat, ami nem valami sok diplomások számára" - emlékezett vissza Moyse.

Ötletüknek azonban hamar híre ment, webhelyükre ma már naponta már mintegy hétezren kattantanak rá, így növelhették a díjszabást. A két barát ma már akár 400 fontot is elkér bizonyos hirdetőktől, akik számára olyan mutatványokat is végeznek, amelyek révén belekerülnek a hírekbe: ugrottak már ejtőernyővel, máskor jeges folyókban úsztak kipingált arccal. "Az a célunk, hogy olyan jó fotókat és szórakoztató videókat tegyünk fel a portálunkra, amelyekre naponta több ezren kíváncsiak" - magyarázta Moyse.

Társa elismerte, hogy a trükk kicsit olcsó, "de működik". A páros ősszel új projektet indít, most már igazi beruházással, hiszen sikerült felhívni magukra a figyelmet. Abban reménykednek, hogy sikerük ötleteket adhat más diákoknak is, akiknek manapság a felvételi költségek megháromszorozódásával kell számolniuk a brit egyetemeken.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Present Eye Looking to the Past című kiállításról
Az acb Galéria Redők című tárlatáról
A teremtett „képzelet” határtalansága

Más művészeti ágakról

Kritika Kemény Lili Nem című regényéről
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés