A Der Kulturinfarkt (A kulturális infarktus) című kötet szerzői - Dieter Haselbach, Armin Klein, Pius Knüsel, Stephan Opitz - azt az állítást bontották ki 288 oldalas könyvükben, hogy a közpénzből működő kulturális intézmények legfőbb célja az önfenntartás, az állások, a költségvetés, a befolyás, az épületek, eszközök megőrzése és gyarapítása, és ennek rendelik alá a hivatalból kitűzött célokat, mint például a művészeti nevelést és az újító szellem támogatását.

Az állami pénzből finanszírozott kulturális intézmények így nemigen járulnak hozzá az őket eltartó közösség életében jelentkező problémák megoldásához, a fejlődéséhez, a társadalmi összetartás erősítéséhez, vagy éppen a bevándorlók beilleszkedéséhez. Inkább az egyszínűség és a haszontalanság jellemző; "mindenből túl sok van és mind ugyanolyan" - áll a tudatosan provokatív, vitaindítónak szánt kötet fülszövegében.

Pénteken Mario Adorf színész, Wim Wenders filmrendező, Günter Grass író és további mintegy félszáz vezető német értelmiségi nevében a Berlini Művészeti Akadémia kiáltványban tiltakozott a négyek ellen.

A felhívásban kifejtették: a kötet a neoliberális gondolkodás terméke, amely a gazdasági sikeresség szempontja alapján mérlegel, a nézettség, hallgatottság diktátumának rendeli alá a művészetet és a kultúrát.

A kötet szerzői egyben szakítanak azzal a kultúrpolitikai alaptétellel, hogy az állam feladata a hozzáférés biztosítása a közösség valamennyi tagja számára, amiből az következik, hogy a kultúra ismét az elit kiváltsága lesz - érvel a tekintélyes nemzetközi művészeti testület, amely szerint a könyv rossz irányba tereli a valóban szükséges átalakítások körüli vitát.