színház
A budapesti IMPRÓ – kreatív töltőállomáson (1066 Budapest, Ó utca 4.) hétfőn az Operettszínház színészei (Impro és Kontra), valamint az Itt és Most nyitották a sort. Kedden izgalmas, kriminális hangulatú produkciókkal mutatkoztak be a Gyilkosok (improvizáció életre-halálra), szerdán pedig a pszichológia nagymesterei, a playback színház nagy öregjeiből álló Pszínház, és a Még 1 Mesét Akciócsport szórakoztatta a közönséget.
Tedd magad szabaddá
A hátralévő néhány nap is kellemes kikapcsolódást ígér, hiszen a rendezvénysorozaton fellép a hazai improvizációs műfaj színe-java.
Csütörtökön Földessy Margit és az IMposztorok PROdukciója, valamint Hajós András Dalpéksége szerez felejthetetlen perceket. A péntek a Grund Színházé, a Momentán Társulaté és Nyeső Marié. Szombaton az Improvokál és a győri Import Impró lép fel, míg a SZABAD A PÁLYA keretében kísérletező csapatok, baráti társaságok, fiatal, induló társulatok kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. A fesztivál csúcspontja, a szombat esti ImpróLekvár a színházi improvizáció hazai képviselőinek, az Impró7 fellépőinek közös játéka lesz. Az a fórum, ahol a társulatok együtt hoznak létre valami különlegeset: valódi imprószínház, benne mindennel, amit a héten láthattak: klasszikus improvizációval, zenével, személyes történetekkel.
Vasárnap a Soharóza kórus mutatkozik be, s mellette középiskolás csapatok és vállalkozó kedvű felnőttek is kipróbálhatják az improvizációt, a szellemi felszabadítás e szórakoztató műfaját, íme a program.
A rendezvény házigazdája a Momentán Társulat.
Az IMPRÓ 7 2.0 részletes programja itt található!