Mint arról a L'Express beszámolt, az 1900-as világkiállításra épült palota bejáratában a Michelangelo Cerquozzi olasz festő által 1750-ben egy Aesopus-mese illusztrációjaként készített szamár-róka kettős fogadja a látogatót.

Odabent többek között Dürer híres nyulának egyik 1591-ben Hans Hoffmann által készített másolata, Géricault 1819-ben festett tigrise, Edgar Manet 1868-ban megörökített fekete és fehér macskája, Edgar Degas 1880-ban formált nevezetes lova, a Hue dada vár rá, és találkozhat a főleg szobrászként ismert Henry Moore bárányt ábrázoló kedves grafikájával is.

A Grand Palais egész állatsereglettel gyönyörködteti a vendégeket, és ezt könnyedén meg is teheti: ugyanis mind a művészek, mind a természetbarátok régóta nagy figyelmet szentelnek az állatoknak, és a lehető legpontosabb ábrázolásukra törekedtek - hangsúlyozták a rendezők.

A naturalista pontosság követelménye később háttérbe szorult a különböző esztétikai és etikai elvárások mögött, amelyeket figyelembe véve a művészek a legváltozatosabb szempontból dolgozták fel a témákat - egy-egy állat megjelenítése így igen sokféle lehetett. Az állat ábrázolása az emberi érzések kifejezésére is szolgál: a vad ösztönöket, az elmúlástól való félelmet, a különös varázsát érzékelteti - minden faj valamit az emberről is elmond a művészet tükrében.

Dürer ihletésére már a reneszánsz idején kiemelkedő művészek kezdtek foglalkozni az állatokkal, majd a zoológia úttörői írták le és ábrázolták őket nagy részletességgel, igen hamar rendszerbe foglalva kutatásaik tárgyát. A tudomány haladásával a művészek is anatómiai tanulmányokat végeztek ábrázolásaikhoz vagy éppen az állatok mozgásának, például a ló galoppjának felbontásával kísérleteztek.

A Biblia, amely részletesen foglalkozik a világ és azon belül az állatok teremtésével, illetve azzal, hogy az ószövetségi történet szerint miként mentette meg az állatvilágot Noé a maga bárkájával, szintén számos művészi ábrázolást ihletett.

Az állatok szenvedése sokáig nem foglalkoztatta az alkotókat. Montaigne munkássága és La Fontaine állatmeséi hoztak ezen a téren változást. Franciaországban 1845-ben jött létre az első állatvédő egyesület, 1850-ben már törvények is születtek védelmére - mindez a művészeket is ihlette, olvasható a Grand Palais ismertetésében.

1793-ban, a francia forradalom idején jött létre a párizsi növénykert menazsériája, amely elindította az állatkertek divatját. A francia művészek ezek révén közel kerülhettek az egzotikus állatokhoz is, ez volt a többek között Delacroix nevével fémjelzett "art animalier" - állati művészet - kiindulópontja.

Azóta ez a téma a művészet minden irányzatában megjelent és a legkülönbözőbb stílusú, irányú és "üzenetű" megjelenítésre adott alkalmat - beleértve a kortárs művészet olyan úttörőinek munkáit, mint amilyen a brit Damien Hirst, aki magukat az állatokat tartósította formalinban, vitatott, de csillagászati árú művészeti produktummá változtatva cápákat és különböző emlősöket.

Jeff Koons a maga Puppy kutyájával, Wim Delvoye tetovált disznóival, Johan Creten meghatározhatatlan kerámia tengeri szörnyeivel, mások hibrid állatkreációikkal léptek a modern művészeti térbe.

Emmanuelle Héran, a Grand Palais kiállításának biztosa szerint nem véletlen, hogy a világ ma ismert jelentős művészei közül többen is olyannyira érdeklődnek az állatok iránt, hogy azokat munkásságuk központjában szerepeltetik. Valójában ez az alkotók aggodalmát tükrözi egy olyan korban, amikor az ember számos állatfaj létét veszélyezteti - magyarázta. Ezért az "art animalier" ma már nem tekinthető mellékáramlatnak. "Művelői igazában a népi állatkultúrából indulnak ki, és új dimenzióba emelik azt" - mondta Héran, aki 13 éven át dolgozott a kiállítás anyagának összegyűjtésén.