bezár
 

film

2012. 03. 23.
Premier előtt, már most hétvégén látható a Puskin moziban a Polisse
Puskin Art Mozi, 1053 Budapest, 
Kossuth Lajos utca 18.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Polisse március 29-én kerül a hazai mozikba, azonban premier előtt már most hétvégén szerepel a Puskin mozi műsorán.

prae.hu

A Polisse a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon debütált, ahol a rendező Maïwenn a Zsűri Díját nyerte el. Az egyik női főszerepet is magára vállaló művésznő a ’90-es évek elején azzal botránkoztatta meg a publikumot, hogy akkoriban beinduló színészi karrierjét parkoló pályára téve, mindössze 16 évesen gyermeket szült Luc Bessonnak. Besson pár évvel később Az ötödik elem forgatásán megismert Milla Jovovich miatt hagyta el őt. Maïwenn sikeresen tért vissza a filmvilágba: rendezőként a Polisse harmadik nagyjátékfilmje, színésznőként pedig többek között a Magasfeszültség főszerepében láthattuk.

A Polisse itthon először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 18-as korhatár besorolást kapott. Eközben külföldi karrierje tekintélyt parancsoló: a francia mozikban késő ősszel a legnagyobb hollywoodi kasszasikereket is maga mögé utasította a bevételi ranglistán, a francia Oscarnak számító, patinás César-díjátadón pedig a legígéretesebb fiatal színésznő (Naidra Ayadi) és a legjobb vágás (Laure Gardette és Yann Dedet) díját nyerte el.

A jövő hét csütörtöki premiert megelőzően a budapesti Puskin moziban (1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18.) már ezen a hétvégén megtekinthető a film, péntektől vasárnapig, 21:15-ös kezdéssel.

A Polisse-t Magyarországon a Mozinet Kft. forgalmazza.

<iframe width="420" height="243" src="http://www.youtube.com/embed/aUTIoP4MUx8" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

POLISSE
Színes, francia film

Rendezte: Maïwenn
Forgatókönyv: Maïwenn, Emmanuelle Bercot
Fényképezte: Pierre Aïm
Producer: Alain Attal, Rémi Burah
Zene: Stephen Warbeck
Vágó: Laure Gardette
Szereplők: Karin Viard, JoeyStarr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn,
Karole Rocher, Emmanuelle Bercot
Gyártó: Chaocorp, Les Productions du Trésor
Hossz: 127 perc
Országos bemutató: 2012. március 29.
Forgalmazó: Mozinet Kft.
Korhatár: Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott



nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon
A 14. Frankofón Filmnapokról
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés