bezár
 

film

2012. 03. 22.
A Harry Potter-filmek fejlesztik a kisgyerekek képzelőerejét és kreativitását
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Aggodalomra semmi ok: brit tudósok szerint a Harry Potter-filmek fejlesztik a kisgyerekek képzelőerejét és kreativitását.

prae.hu

A Lancaster Egyetem kutatói elsőként vállalkoztak arra, hogy felmérjék, származik-e bármiféle haszna a gyerekekre nézve, ha varázslókról, boszorkányokról vagy a Mikulásról, a húsvéti nyusziról és a Fogtündérről hallanak.

A vizsgálatból kiderült, hogy a Harry Potter-filmek kreatívabbá tehetik a gyerekeket - ismertette a SienceDaily.com tudományos portál a kutatók megállapítását. A tanulmány arra keresett választ, hogy van-e kapcsolat a mágikus gondolkodás és a kreativitás között a 4-6 éves gyerekeknél.

A kisléptékű, 52 iskolai előkészítős gyereket vizsgáló kutatásban két csoportra osztották a résztvevőket. A kicsiknek két 15 perces részletet vetítettek le a Harry Potter és a bölcsek köve című filmből.

A kísérlet azt mutatta, hogy azok a gyerekek, akik mágikus részleteket láttak, azt követően mindhárom vizsgált területen nyilvánvalóan jobban teljesítettek, mint a másik csoport tagjai, akiknek filmrészleteiben nem volt semmi varázslattal kapcsolatos tartalom.

A vetítések után arra kérték a gyerekeket, hogy képzeljék magukat nyuszinak vagy sofőrnek. Olyan feladatot is kaptak, hogy különböző módon helyezzenek el műanyag poharakat egy ládában, és találjanak ki alternatív felhasználási módot a pohárnak.

A mágikus gondolkodás lehetővé teszi, hogy a gyerekek fantasztikus képzeletbeli világot alkossanak, és ennek megfelelően sokszínűbben lássák a világot - fogalmaztak a kutatók. Mint kiemelték: a kutatás eredményei arra utalnak, hogy a varázslatról szóló könyvek és videók növelhetik a gyerekek képzelőerejét és kreatívabb gondolkodásra taníthatják őket. Végeredményben ahelyett, hogy csak szórakoztatásra használnák, "a mágikus gondolkodást úgy is fel lehet fogni, mint alternatív forrást a gyerekek képzeletének és eltérő gondolkodásának fejlesztésére" - jelentették ki a szakemberek.

A mágikus gondolkodás hisz a természetfeletti dolgokban, mint hogy az állatok képesek emberi nyelven beszélni vagy a boszorkányok seprűnyélen lovagolni. Beleillik egy alternatív világ megteremtésének képessége is. A tudósok szerint a 4-6 évesek zöme így gondolkodik a mindennapjaiban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
A 14. Frankofón Filmnapokról
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés