Nádas mesterműve "helyére illeszti a totalitárius XX. század zárókövét, és úttörő lépést tesz az irodalmi XXI. század felé" - írta Andreas Breitenstein, a könyv februárban megjelent német fordítását értékelve.

Nádas, hogy leásson a dolgok alapjáig, a rendezett összevisszaság elvének veti magát alá, és távol tartja magától a kézenfekvő jelentést hordozó polgári elbeszélés szabályait - fogalmazott a kritikus a tekintélyes liberális-konzervatív svájci lap hasábjain megjelent terjedelmes elemzésben.

A tér és az idő logikája, az időrendiség és dramaturgia szabályai jóval dinamikusabban oldódnak fel a regényben, mint azt a cím sejteni engedi - írta. És mégis - tette hozzá - , a pulzáló forgatagban létezik "egy szilárd elbeszélő hang", amelyet "klasszikus-hűvös elegancia, finom idegzetű feszültség, nagy precizitás, a monológok és a dialógusok valódisága és filozófiai mélységek" jellemeznek.

A cikkíró megállapítja: Nádas a hipnotikus elbeszélés mesterének bizonyul. A regény labirintusa "szörnyű és szép", olvasása "vég nélküli mámort" jelent.

A Párhuzamos történetekkel az író egy korszak röntgenképét rajzolja meg. Ezt úgy teszi, hogy a tényeknél fontosabb számára az emberi, emberek közötti energiák komplex összhatása. A regény "nem tettekről és hősökről, hanem lelkekről és testekről szól" - írta.

A Párhuzamos történetek fejlődésregény is, összességében azonban kísérleti felépítmény - fogalmazott az NZZ szemleírója. Robert Musil osztrák író (1880-1942) A tulajdonságok nélküli ember című, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáról szóló befejezetlen regényéhez hasonlította Nádas Péter könyvét. "Mindkettőben az egyéniség és a társadalom konfliktusáról, a polgári életformáról és a dekadenciáról, misztikumról és modernségről van szó" - fogalmazott. Breitenstein dicsérte Christina Viragh "mesteri fordítását" is.

A Magyarországon 1995-ben kiadott Párhuzamos történeteket német nyelven a Rowohlt kiadó jelentette meg.

Az NZZ szombati lapszáma egy másik cikkében Ady Endre verseinek egy német kiadónál tavaly ősszel megjelent kétnyelvű kötetét méltatta.

A számos jelentős magyar költő között Ady Endre az egyik legnagyobb és leglenyűgözőbb - írta Ilma Rakusa. Az "Ady-hang" "panasz és vád, vágy és provokáció, dal és szenvedés összetéveszthetetlen keveréke, szuggesztív, dallamos sorokba öntve, amelyeknek varázsa a kitartó ismétléseknek és egy könnyen érthető, egyben öntörvényű szókincsnek köszönhető".

Egyedülálló ismertetőjegye, hogy mondanivalója feszültségét "szörnyű szépségű", zenélő verssorokba önti. Éppen itt rejlenek a fordítás nehézségei - jegyezte meg a szerző. Ilma Rakusa úgy látja, eddig alig valakinek sikerült Ady hangját hűen átültetni németre. Annál inkább elismerésre méltó - tette hozzá - Wilhelm Droste kísérlete, hogy orvosolja ezt a hiányt. Az Add nekem a szemeidet címmel megjelent kétnyelvű kötet átfogó keresztmetszetét nyújtja Ady életművének, de a versfordításokból az "Ady-jelenség" is feltárul. A fordítás megőrzi a rímeket, ismétléseket, népdalszerű hangzásokat anélkül, hogy dagályossá válna a szöveg, és visszaadja Ady költészetének modernségét is. Habár Droste fordítása nem mindig sikerül egyformán, egészében véve nem változtat azon, hogy Ady "végre olvashatóvá és hallhatóvá vált" - írta az anyai ágon magyar származású, rimaszombati születésű svájci író, műfordító.

Természetesen - jegyzi meg - nem Rilkéről, George-ról és nem Apollinaire-ről van szó. A költő "Párizs mellett a magyar Alföldet is megénekli, a szomorú +nekropolisz+ Budapestet, a végzetet, magyarnak lenni, megénekel kétséget és forradalmi fellángolást, panaszkodik, imádkozik és átkoz" - fogalmazott. "Ady Endre költészete szenvedélyes váltófürdő. Itt az ideje tematikus sokszínűségében - és aktualitásában - alaposan felfedezni" - írta az NZZ-ben Ilma Rakusa.

A kötet 2011 szeptemberében jelent meg a német Arco kiadó gondozásában.