A budapesti indiai nagykövetség, az indiai kulturális kapcsolatok tanácsa és az ELTE által szervezett konferencia középpontjában Rabindranath Tagore munkásságának modernkori megközelítései állnak.

Vizsgálják a költő fogadtatásának társadalmi-történelmi összefüggéseit, Tagore más nyelvekre fordított műveinek hatását a különböző országokban, illetve a Nyugat-Bengálián kívüli indiai államokban.

A konferencia célja, hogy rámutasson Tagore költészetének kortárs vonatkozásaira, ezeken keresztül pedig munkásságának az egész világra kiterjedő jelentőségére - olvasható az indiai nagykövetség MTI-hez eljuttatott meghívójában.

A program hétfőn kiállításmegnyitóval kezdődik az ELTE-n, a Gólyavárban: a Szentendrei Művésztelep alkotói, köztük Gyulai Líviusz, Orosz István, Tenk László, Szyksznian Wanda Tagore születésének 150. évfordulójára tavaly képeket festettek, ezekből állítanak ki 15 alkotást a konferencia idejére.

Rabindranath Tagore (1861-1941) gazdag és tekintélyes indiai családba született Kolkatában (Calcutta) tizennegyedik gyermekként. Sokoldalú tehetség volt: költő, filozófus, festő, drámaíró, zeneszerző. Angliai jogi tanulmányairól hazatérve Sántinikétánban lévő birtokán élt és gazdálkodott, ahol ma is működő művészeti egyetemet alapított. Ott festett a két híres magyar művész, Sas Brunner Erzsébet és lánya, Brunner Erzsébet is.

Hosszú élete során több mint 50 kötetét adták ki. Alkotásainak egy részét maga fordította angolra, ennek révén Európában is ismertté vált.

1912-ben állította össze Gítándzsali (Áldozati ének) című kötetét, amelyért 1913-ban első ázsiai íróként Nobel-díjat kapott. Egyik verse, a Dzsana-gana-mana, amelynek zenéjét is ő szerezte, India himnusza lett, az Arany Bengáliám című verse nyomán pedig a bangladesi himnusz született meg.

Az 1920-as években előadásokat tartott Európa több országában, így 1926-ban több hetet töltött Magyarországon, Balatonfüreden, ahol a mai napig őrzi emlékét a róla elnevezett sétány, és az a fa, amelyet hálából ültetett a gyógyulásáért.