Solymosi Sándor (Fidesz-KDNP) kedden az MTI-vel közölte: azzal indokolta polgármestertársainak a kérést, hogy Kistarcsa ezzel a beruházással méltó emléket szeretne állítani az egykori diktatúra áldozatainak.

Az MTI-hez is eljuttatott levélben az olvasható, hogy a tervezett múzeumban az érdeklődők korhűen "berendezett" cellákba tekinthetnének be, levéltári dokumentumok alapján pedig az annak idején ott raboskodókról és az egykori politikai miliőről is tájékozódhatnának.

A rossz emlékű falak között történteket, illetve a kegyetlenkedéseket eredeti fotók segítségével igyekeznének bemutatni. Az emlékhely felépüléséig idegenvezető kalauzolásával iskoláscsoportokat fogadnának, kihelyezett történelemórákat tartanának az eredeti állapotában megmaradt táborban, az ideiglenes múzeumot pedig egy időre a művelődési házban rendeznék be.

Solymosi Sándor az MTI érdeklődésére elmondta: a kéthektáros terület tavaly márciusban került az önkormányzat tulajdonába a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől, azzal a kikötéssel, hogy három éven belül egy rendőrőrsöt kell ott kialakítaniuk.

Mivel 5 épület és 5 ezer négyzetméter még így is kihasználatlanul maradna, a hely "jellegéből" adódóan a diktatúra áldozatainak emlékét őrző múzeum, míg kellő, "százmilliós" fedezet megléte esetén egy Terror Házához hasonló létesítmény formálódhatna a táborból – tette hozzá a polgármester.

Mint közölte, ha lehet, pályáznak majd, némi önerőt is biztosítani tudnak, de számítanak az ország többi önkormányzatának, valamint az erre a célra áldozni tudó és akaró cégeknek az anyagi támogatására is.
Solymosi Sándor - aki Schmidt Máriát, a fővárosi Terror Háza Múzeum főigazgatóját is megkereste ötletével – az internálótábor történetéről szóló rövid leírást is mellékelte leveléhez.

E szerint a terület egykor a vagongyár lakótelepe volt, 1919-ben a vörös terror üldözöttjeit zárták be ide. A tábor többször bezárt, majd újra megnyitott épületeiben katonatisztek, állami elöljárók ugyanúgy megfordultak, mint a Horthy-rendszerben "átnevelésre" Kistarcsára vitt emberek.

A  Rákosi-rezsim idején a rendszer ellenségeinek tartott emberek raboskodtak a falak között. 1949 táján az ÁVH vette át az irányítást, miközben bővítették, majd újra bezárták a tábort. A kapuk 1957-ben nyíltak meg ismét: eleinte rendőrkiképző iskolát működtettek a bázison, a rendszerváltás után pedig a harmadik világból menekült embereket helyeztek el itt.

Az internálótáborban raboskodott Faludy György, Csurka István, valamint az Andrássy család több női tagja is.