bezár
 

film

2012. 03. 07.
Woody Allen dzsigolót játszik
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Woody Allen, aki már több mint egy évtizede nem állt a kamera elé más rendező filmjében, elvállalta John Turturro felkérését, aki dzsigolószerepet kínált neki független komédiájában.

prae.hu

A Variety filmes folyóirat online kiadása szerint a Fading Gigolo című produkciót Turturro rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyzi. Emellett ő alakítja az egyik főhőst, aki barátjával (Allen) nem lát más kiutat a pénzhez jutásra, minthogy beszállnak a dzsigoló bizniszbe.

Némi bonyodalmat okoz, hogy a haszid zsidó közösség, amelyben élnek, ezek után kissé gyanakodva tekint rájuk.

A film forgatása áprilisban kezdődik New Yorkban.

Allen, aki saját rendezéseiben rendre megjelenik a filmvásznon, utoljára 2000-ben szerepelt egy kollégája alkotásában, Alfonso Arau Picking El a kezekkel a feleségemtől című vígjátékában, és ugyancsak 2000-ben jelent meg önmagát alakítva Peter Askin és Douglas McGrath Company Man című munkájában - emlékeztetett a variety.com.

Az Amerikai Filmakadémia idei gáláján az Éjfélkor Párizsban című filmjéért forgatókönyves Oscarral jutalmazott Allen legújabb alkotása, a Rómában forgatott Nero Fiddled áprilisban debütál Olaszországban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Luca Guadagnino: Challengers
Dev Patel: A Majomember
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Bartók György szerzői estje a Fugában
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés