bezár
 

art&design

2012. 03. 02.
Tizenegy időszaki kiállítás a Néprajzi Múzeumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenegy új időszaki kiállítás szerepel a Néprajzi Múzeum (NM) 2012-es programjában - számolt be az intézmény pénteki budapesti sajtóreggelijén Fejős Zoltán főigazgató, aki a március 5-i Néprajzi Múzeum napjáról is szót ejtett.

prae.hu

Száznegyven évvel ezelőtt ezen a napon nevezték ki a néprajzi gyűjtemény "igazgató-őrévé" Xántus Jánost, ezért immár hagyományosan március 5-én tartják meg a Néprajzi Múzeum napját - idézte fel a főigazgató.

Az egész napos programsorozat ezúttal múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozásokkal kezdődik, majd a látogatók megismerkedhetnek a Kossuth téri épület előttük máskor elzárt részeivel, például a restaurátorműhelyekkel, és a tavalyi Bicikli és Bokrétalánc Néprajzi Filmfesztivál nyertes alkotásai közül három filmet is megtekinthetnek. Délután mutatják be a 2010-ben elhunyt Vajda Lajos NM-re hagyott kilencezer kötetes könyvtárát, miután megnyílt a múzeum idei új szerzeményeiből rendezett kiállítása.

Fejős Zoltán emlékeztetett, gyűjteménye új darabjait minden évben kiállításon tárja a közönség elé a Néprajzi Múzeum, amely 2011-ben 523 tárggyal - többek között egy hanti retiküllel és egy százéves dévai betlehemmel -, valamint több száz fotóval gyarapodott.

Március végén a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum utazó kiállítása érkezik: az 1723-35 között Vietnám partjainál elsüllyedt, úgynevezett Ca Mau hajóroncs porcelánjaiból Zelnik István rendelkezik a legnagyobb gyűjteménnyel, melynek legérdekesebb darabjait az NM közönsége is megismerheti.

A Jégszakadás - A klímaváltozások hatásai Grönlandon című, április 17-én nyíló kiállítás a globális felmelegedés jól észlelhető nyomait tárja fel egy ilulissati fotó- és videóprojekt segítségével, majd június végétől A Berliner Schloss - Humboldtforum: a projekt című tárlat egy nagyszabású németországi múzeumfejlesztést mutat be.

Frank Gaudlitz fotográfus Case Mare elnevezésű projektje során Kelet-Európa hagyományos kultúrájának átalakulását kutatta; a német fotós munkáiból az NM - a berlini Európai Kultúrák Múzeumával együttműködésben - több mint kilencven nagyméretű képet állít ki július 19-től.

A Szakrális Művészetek Hete és a Lajtha-év alkalmából nyílik szeptember 15-én az ötvenes évek népénekutatását bemutató időszaki kiállítás, majd a hónap végén a World Press Photo 2011 nyertes felvételei érkeznek a Kossuth téri múzeumba.

Legek címmel rendhagyó kiállítással jelentkezik október közepén az NM, amely ezúttal új szempontból tekinti át gyűjteményét, annak "legjeit" - többek között a legnagyobb vagy a legrégebbi műtárgyat - kiválogatva. Decembertől a Magyarországon jórészt ismeretlen észt szigetvilág száz évvel ezelőtti folklórja tárul fel a közönség előtt a Saarema, Muhumaa és Hiiumaa című kiállításon.

Fejős Zoltán szót ejtett a múzeum egy további tervéről is: 1952. március 9-én nyílt meg az épületben a Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapját köszöntő, nagyszabású kiállítás, melyre népi mesterek is számos ünnepi dísztárgyat készítettek; ezekből válogat majd az évfordulón az egyelőre cím nélküli tárlat.

Újságírói kérdésre válaszolva a főigazgató közölte: a kötelezően előírt bértömeg-csökkentés következtében az intézménynek a közelmúltban húsz munkatársától kellett megválnia, így - nem teljesen betöltött - létszámkerete 108-ról 88-ra csökkent. "Nálunk már jó ideje ellátnak ruhatári szolgálatot és hasonló feladatokat a muzeológus kollégák is" - szólt a leépítés hatásairól.

Fejős Zoltán az intézmény esetleges költözésével kapcsolatban emlékeztetett: az NM 2001 óta kész tervvel rendelkezik hasonló esetre. Ha a kormányzat a Néprajzi Múzeum elköltöztetése mellett döntene, az optimális megoldás egy új épület felhúzása lenne, esetleg az Ötvenhatosok terére elképzelt új múzeumnegyedben - vélekedett a főigazgató, hozzátéve: ebben a témában tárgyalásokat folytat Baán László kormánybiztossal.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kulturális hanyatlás?
art&design

Megnyitószöveg KristofLab Still Life című kiállításához
art&design

Gondolatok Metzing Eszter The skin sees when the eyes touch című kiállításáról, Inda Galéria / Budapest
art&design

Enyedi Zsolt a Szófiai Liszt Intézet rezidenciaprogramján rendezett kiállításáról

Más művészeti ágakról

Beszámoló a tizenkettedik European Remembrance Symposiumról
gyerek

Shonna Ines és Agócs Írisz részvételével
Újra nagyvásznon Tarr Béla Panelkapcsolat című filmje
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés