bezár
 

film

2012. 03. 01.
Törvényjavaslat a cseh filmgyártás finanszírozásáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jelentősen bővülhetnek a cseh filmművészetet támogató állami alap bevételei annak az új törvényjavaslatnak a nyomán, amelyet az audiovizuális művekről és a filmgyártás finanszírozásáról hagyott jóvá a prágai kormány.

prae.hu

Míg jelenleg az alap egy koronát (11,5 forint) kap minden belépőjegyből, addig ez a jövőben egy százalékra emelkedik. Ez jelentős különbség, hiszen egy mozijegy ára átlagban ma 110 korona körül mozog, így az alap bevétel is a korábbi bevételek tízszerese lehet.

Komoly bevételekhez jut az alap a kereskedelmi televízióktól is azon filmek vetítéséért, amelyeket ő kezel, s amelyek újabb forgalmazását, levetítését engedélyezi. Ez az 1964 és 1992 között készített csehszlovák filmeket érinti, amelyek iránt az összes csehországi televíziós csatorna folyamatosan nagy érdeklődést tanúsít.

A kulturális minisztérium számításai szerint a kereskedelmi televízióktól származó bevétel évi 150 millió korona lehetne, míg a filmek kölcsönzésért az állami alap évente 20-30 millió koronát szedhetne be. Eddig a filmek kölcsönzése mindössze jelképes összegekért történt a kilencvenes évek elején elfogadott törvény alapján.

A jövőben fizetni fognak a csehszlovák és a cseh filmekért a műholdas- és a kábeltelevíziók üzemeltetői is.

"Egészében véve úgy látjuk, hogy az új szabályozás alapján mintegy 250-300 millió korona folyik majd be évente az állami filmalapba" - mondta Eva Tichá, a kulturális tárca szóvivője újságíróknak.

A cseh filmgyártás fejlesztéséről és támogatásáról 2010 decemberében fogadott el új koncepciót a cseh kormány. A rövidesen a parlament elé kerülő törvényt már ennek a koncepciónak az alapján dolgozták ki.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Nuri Bilge Ceylan: Elszáradt füvekről
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Platon Karataev: Napkötöző


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés