bezár
 

zene

2012. 02. 29.
Elsöprő érdeklődéssel indult a Zenélő Egyetem
Következő alkalom: 2012. március 8.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Zsúfolásig telt előadóban indult február 23-án a Pécsi Tudományegyetem Zenélő Egyetem (ZEN) keretében megvalósuló Bevezetés a populáris zenei kultúrába című kurzus. A neves előadókat, egyben a ZEN tutorait felvonultató előadás sorozat az első lépése a ZEN által megcélzott komplex, a PTE hallgatói számára kutatási lehetőséget, ismeretterjesztést és egyben magas szintű tehetséggondozást, bemutatkozási lehetőséget nyújtó programsorozatnak.
A nem csak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is egyedülállón összetett kezdeményezés részleteiről az ötletgazda, Beck Zoltán, a 30Y zenekar frontembere, egyben az egyetem bölcsészettudományi karának adjunktusa adott tájékoztatást mintegy 200 hallgató előtt – a kurzusra való jelentkezést az elsöprő érdeklődés miatt idő előtt le kellett zárni.

A hallgatókat Dr. Bódis József, a PTE rektora is üdvözölte, örömét fejezve ki, hogy már az első előadás rendkívül sok hallgatót vonzott. Úgy vélte: ez a terület izgalmassága mellett az ötletgazda, Beck Zoltán népszerűségének, magas szintű zenei munkájának is köszönhető. A PTE vezetője felidézte: amikor Beck Zoltán 2010 őszén megkereste őt a koncepció első változatával, már akkor úgy ítélte meg, hogy ez az ötlet sikerre van ítélve.

Beck Zoltán elmondta, hogy a mostantól kéthetente megtartott kétszer kilencven perces ismeretterjesztő előadások csupán az első lépései a ZEN-nek, amely a PTE különböző karairól kikerülő oktatói gárdája révén több karon is kínál majd a populáris zenével, és annak különböző aspektusaival – esztétikai, társadalomtudományos, közgazdasági, jogi, műszaki, stb. - foglalkozó kurzusokat. Ezen kívül a tervek között szerepel egy felsőfokú szakképzés és egyetemi diplomát adó szak akkreditálása is.

ZEN életkép (forrás: ZEN facebook oldal)


Mindez azonban csupán az egyik része a ZEN-nek, ahogyan ezt Beck Zoltán hangsúlyozta. Az egyetemi kurzusok mellett ugyanis összeállt már a Zenélő Egyetem tutori rendszere is, amely keretében a PTE hallgatói az alkotásban mélyedhetnek el a zeneszerzéstől, hangszereléstől kezdve a hangrögzítésen és zenei producerségen át egészen a dizájnig és sajtókommunikációig. Mindezért a ZEN tutorjai felelnek, akik a félév során előadásokon ismertetik meg a hallgatókkal területüket. Az érdeklődők olyan nemzetközi rálátással rendelkező hazai kiválóságoktól tanulhatnak majd, mint Szénássy Alex arculattervező, Takács Zoltán Jappán producer, a Heaven Street Seven billentyűse, Barabás Lőrinc fúziós zenész, Szepesi Mátyás, több sikeres magyar zenekar, köztük korábban az Emil Rulez menedzsere, Artner Szilvia Sisso, a magyar kulturális újságírás elismert művelője, és Urbán Ernő, az Erla Sound tulajdonosa.

Ezen felül a ZEN fontos része az egyetemisták által létrehozott minőségi produkciók bemutatása, eljuttatása a szélesebb közönséghez. A Zenélő Egyetem próbatermeket és fellépési lehetőségeket biztosít a jövőben a PTE hallgatói által alapított zenekarok, előadók részére, akik professzionális körülmények között rögzíthetik hanganyagaikat. A Zenélő Egyetem nemcsak Pécsen, hanem az ország különböző pontjain, sőt, lehetőség szerint külföldön is népszerűsíteni kívánja a tehetséges kezdő előadókat és zenekarokat, ennek érdekében kulturális intézményekkel, könnyűzenei fesztiválok szervezőivel és más egyetemvárosok klubjaival is tervez szoros együttműködést.

A kurzus következő előadására március nyolcadikán kerül sor.

http://www.facebook.com/zeneloegyetem




prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés