bezár
 

film

2012. 02. 25.
Fliegauf Benedek és Muhi András kapja a Fehér György-díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint tíz, sikeres és előremutató közös munkájáért Muhi András producer és Fliegauf Benedek filmrendező kapja az idén a Fehér György-díjat - tájékoztatta Gerő Péter producer, rendező, a díj alapítója az MTI-t.

prae.hu

A díjjal az idén azokat a producer-rendező párosokat értékelte a zsűri, akiknek együttműködéséből több értékes alkotás született. Az elismerést szombat este a Színház-és Filmművészeti Egyetem filmes tanszékén, Fehér György egykori munkahelyén adták át.

Fehér György emlékére egykori barátai és pályatársai hét éve
alapítottak díjat, amellyel azoknak a filmes területeknek az
alkotóit jutalmazzák, amelyekben a neves filmes egykor
működött. Az elismerést minden évben Fehér György születésnapja (február 12.) alkalmából adják át különböző helyszíneken - emlékeztetett a szervező.

Az elismerés az idén is egy Fehér György szellemiségét megidéző, erre az alkalomra készített festmény. Az idei díj azonban különleges lesz, mert Szűts Miklós alkotása egyszerre jeleníti meg a közös munkát és azt, hogy abban két autonóm egyéniség vesz részt - mondta el Gerő Péter. Mint fogalmazott: Szűts Miklós egy olyan képet festett, amely két önálló alkotásból áll, a festményt a ceremónián fogják kettéválasztani.

A díjra a Magyar Producerek Szövetsége, a Magyar Független Producerek Szövetsége, valamint a zsűri jelölhetett alkotópárosokat. A grémium tagja volt Gerő Péter, Lénárt István, Radó Gyula, Bánki Iván, Szinetár Miklós, Szolnoki András, Kardos Sándor, Báron György és Szalai Györgyi.

Gerő Péter kiemelte: az idén hosszú vita előzte meg a döntést, ezért két fordulóban szavaztak a jelöltekre. A második körbe Petrányi Viktória producer és Mundruczó Kornél filmrendező, Téni Gábor producer és Tarr Béla filmrendező, valamint Fliegauf Benedek és Muhi András jutott be.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Friss Hús Határhelyzetek című nemzetközi szekciójáról
Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon
Alex Garland: Polgárháború

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés