bezár
 

film

2012. 02. 14.
Félidejéhez ért a Berlinale
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Félidejéhez ért a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a kritikusok mérleget vontak kedden, ez alapján német versenyfilm, a Barbara reménykedhet a legjobb alkotásnak járó Arany Medvében. Jolie után újabb csillagokat várnak a Berlinaléra, amely vasárnap ér véget.

prae.hu

A Barbara című NDK-s társadalmi dráma Christian Petzold rendezésében készült, főszereplője napjaink egyik legnépszerűbb német színésznője Nina Hoss.

A két alkotónak ez már az ötödik közös munkája, de továbbiakat is terveznek együtt. Mostani filmjüket Petzold kifejezetten Nina Hossra írta. A Barbara egy előbb a nyugatra való áttelepülést, majd szökést tervező orvosnő története.

A Nina Hoss által megformált karakter a film folyamán egyre bizalmatlanabbá válik környezetével, még azokkal is, akik korábban közel álltak hozzá, ahogy érlelődik benne a menekülés gondolata. Christian Petzold nem NDK-s filmet akart forgatni, sokkal inkább az a kérdés foglalkoztatta, hogyan tudtak egy leépülőben, szétesőben lévő államban és társadalmi rendben élni az emberek.

A filmet igen jól fogadták a kritikusok. A Berlinale ideje alatt naponta megjelenő befolyásos nemzetközi folyóiratok közül a Screen által felkért - amerikai, brit, brazil, dán és német - szakírók véleményének összesítése alapján a film 3,3 csillaggal vezeti az eddig bemutatkozott versenyfilmek listáját.

Második helyen áll az olasz Taviani fivérek műve, egy rendhagyó Shakespeare-feldolgozás. Az angol író Julius Ceasar című drámáját egy Róma-közeli börtön szigorított szárnyában "hűsölő" rabokkal forgatta Vittorio és Paolo Taviani. A Cesare Deve Morire három csillaggal követi a Barbarát a Screen összesítésében.

Két francia mű foglalja el a harmadik, illetve a negyedik helyet. Ursula Meier svájci koprodukcióban forgatott filmje, a L'enfant d'en Haut áll a harmadik, Frédéric Videau drámája, az Á moi seule a negyedik helyen 2,6, illetve 2,5 csillaggal.

E filmek után kiegyensúlyozott a mezőny, több alkotás is 2,1 csillagot kapott átlagban. A legkevésbé eddig Antonio Chavarrías művét, a Dictado címűt szerették a kritikusok. Ez a film csak 1,1 csillagot tudhat magáénak.

A versenyprogramban még jó pár film bemutatkozása hátravan, Fliegauf Benedeknek a magyarországi romagyilkosságok hatására született filmje, a Csak a szél csütörtökön tartja világpremierjét.
A 62. fesztivál eddigi legnevesebb vendége, Angelina Jolie már elhagyta Berlint, de a rajongóknak ezután sem kell beérniük "kisebb" nevekkel.

A Berlinale vendége lesz a hátralévő napokban Steven Soderbergh, Antonio Banderas, Uma Thurman és Robert Pattinson. Utóbbi két színész a részben Magyarországon forgatott Bel Ami című kosztümös filmet kíséri a német fővárosba, ahová Salma Hayeket is várják.

A legjobb játékfilmnek járó Arany Medvét, illetve a fontosabb alkotói, művészi kategóriákban az Ezüst Medvéket szombaton osztják ki a Berlinale Palastban. A versenyprogramban szereplő filmekről a Mike Leigh brit rendező vezette nemzetközi zsűri dönt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Alex Garland: Polgárháború
Csáki László: Kék Pelikan
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés