bezár
 

film

2012. 02. 12.
Cinema Total 5 - Vajna szerint a magyar film egészséges, rendeződtek a gondok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egészséges a magyar film Andrew Vajna, a filmipar megújításával foglalkozó kormánybiztos szerint: a gondok rendeződtek az elmúlt egy évben, elkezdődött a munka, az alkotók megnyugodhatnak.

prae.hu

Vajna vasárnap a német főváros rangos filmfesztiválja, a Berlinale magyar kísérőrendezvényén, a Cinema Total nemzetközi filmpolitikai, filmszakmai kerekasztal-beszélgetésén értékelte a magyar filmben az elmúlt egy évben történt változásokat. Kiemelte, bő egy éve még bizonytalanság uralkodott a magyar filmgyártásban, amelynek képviselői nem tudták, mikor térhetnek vissza dolgozni. A filmipar tetemes - összességében 10 milliárd forintos adósságot - halmozott fel, ennek nagy részét sikerült rendezni.

"Most ott tartunk, hogy az alkotók visszatérhetnek a munkához, vannak források, minden rendben halad, működhetnek a koprodukciók is többek közt német és kanadai partnerekkel" - tájékoztatta a berlini nemzetközi fórum résztvevőit. Kitért arra, hogy a producerek tartozásait még mindig nem sikerült teljes egészében rendezni, erre Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója dolgoz ki egy tervet. Ha megoldódik e tartozások ügye is, akkor már "tényleg mindenki nekiláthat dolgozni".

A kormánybiztos beszámolt a magyar filmgyártás megújult támogatási rendszeréről, kiemelve, hogy minden olyan alkotás, amelyet mozibemutatásra szánnak, a Filmalap hatáskörébe tartozik. A televízióra szánt alkotások támogatása azonban - a korábbiaknál jóval magasabb összeggel - a médiahatóság alá tartozik.

Sikerült elérni, hogy a filmtámogatásra fordítsák a hatoslottó bevételeit, ez biztos hátteret ad Vajna szerint a filmiparnak. Az elmúlt egy évben kiépített intézményi struktúrát jónak találja, a legjobb szakemberek döntenek a filmtervekről és segítik azokat is, akik első alkalommal talán nem jutnak át a szűrőn. "Egy forgatókönyvet legalább tízen olvasnak el, mielőtt döntenek róla" - mondta. A magyar film azonban híján van a jó forgatókönyveknek, kedvet kell adni az íráshoz, és arra kell törekedni, hogy sok jó forgatókönyv szülessen. Ezért a Filmalap pár napos workshopokat rendez.

Havas Ágnes elmondta, a pályázók visszajelzést és értékelést kapnak. Mód van konzultációra, ez újabb esélyt jelent a pályázóknak. Stúdió néven az egykori Balázs Béla Stúdióhoz hasonló műhelyet terveznek létrehozni a fiatal rendezők támogatására. "Készítsenek kisfilmeket, mielőtt leforgatnák első nagyjátékfilmjüket" - magyarázta. A szakember kiemelte, később sem akarják elengedni a fiatal tehetségek kezét. Az is újdonság, hogy nem szabnak meg határidőt a pályázásra, ezzel is csökkenteni akarják az alkotókon lévő nyomást - mondta.

Andrew Vajna rávilágított, kormánybiztosként munkájának másik fontos része, hogy külföldi produkciókat vonzzon Magyarországra. Amerikai produkciók például több tízmillió dollárt költenek el a kelet-közép-európai térségben - emlékeztetett. Ennél is fontosabb, hogy a külföldi filmek folyamatos munkát biztosíthatnak a magyar szakembereknek. Aggodalmának adott hangot viszont amiatt, hogy elveszhet az adókedvezmény intézménye, amely sok stábot vonzott Magyarországra.

A munka valóban elindult, hiányzik azonban a szakma és a vezetés közötti konszenzus - értékeltek a jelenlévő magyar filmesek. Petrányi Viktória producer szerint meg kellene találni a közös hangot a finanszírozás és a munka terén is. Javasolta egy közös platform létrehozását. "Még csak az út elején vagyunk, a légkör még nem egészséges" - fogalmazott, megjegyezve hogy a producerek munkájában például rendkívül fontos a kommunikáció, ezért muszáj "többet tudni a tartalomról". A párbeszéd fontosságát hangsúlyozta Mészáros Márta is.

A magyar filmtámogatás új rendszerét dicsérte Gárdos Péter filmrendező. Mint mondta, 30 éve készít filmeket, de csak a régi stúdiórendszerben érezte azt az odafigyelést, amelyet forgatókönyvének elbírálásakor és az azt követő szimpóziumon kapott. "A műhelymunka melegét éreztem" - mondta.

Muhi András, Fliegauf Benedek alkotásainak, így az idei Berlinalén versenyben lévő Csak a szél című filmnek a producere sürgette, hogy rendeződjön a producerek tartozása, hogy a magyar szakemberek tiszta lappal indulhassanak az európai koprodukciós piacon. A filmipar tavalyi leállása miatt ugyanis nem tudtak eleget tenni kötelezettségeiknek - emlékeztetett.

Mint mondta, a zsánerfilmek ügyénél érzékenyebb kérdés a szerzői filmek világa. Az utóbbi években kiemelkedett fiatal rendezők egy tehetséges generációja - Mundruczó Kornél, Fliegauf Benedek, Hajdu Szabolcs és Kocsis Ágnes -, amelyre továbbra is oda kell figyelni. Muhi András szerint a filmtámogatás új rendszerében nagyobb teret kellene hagyni a producereknek, hogy saját lábukon állhassanak.

A konszenzus és a kinevezések kapcsán a demokratikus elvek hiányára hívta fel a figyelmet Kovács Gábor producer, megjegyezve ugyanakkor, hogy a magyar filmiparban jó irányba mutató változások történtek az elmúlt egy évben.

Andy Vajna szerint a magyar filmszakmában kiterjedt volt a korrupció, ezt nem lehetett tovább engedni. Ezért döntött úgy, hogy egy bő listából ő nevezi ki azokat embereket, akikre tudja, hogy számíthat. Talán később szükség lesz változásokra - mondta. "Most tanulunk járni, egyelőre nem lehet szaladni" - fogalmazott. Természetesen vannak elvárások a filmtámogatási rendszerrel és az abban dolgozókkal szemben, de majd csak később - "mondjuk egy év múlva" - jön el az ideje annak, hogy átgondolják a dolgokat.

Kiemelte, sokat egyeztetett a magyar filmszakmával, amely érzése szerint a saját kezében akarta volna tudni a pénzt, de ebbe kormánybiztosként nem egyezhetett bele. "Nem erre neveztek ki, hanem hogy rendet tegyek. Ezt meg is tettem" - összegzett.

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója


nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon
Dev Patel: A Majomember
Csáki László: Kék Pelikan
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés