A filmet egy börtön szigorúan örzött szárnyában forgatták, a munkálatok több mint fél évig tartottak. Az alkotás szereplői rabok, néhányan életfogytig tartó büntetésüket töltik. Többen a szervezett bűnözés világából, például a camorra soraiból kerültek a fegyintézetbe.

Vittorio és Paolo Taviani a film berlini sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Shakespeare gyerekkoruk óta része volt életüknek, eleinte egyfajta mítosz volt számukra, most, idősebb korukra viszont úgy érezték, változtathatnak az író sorain és világán. "Fontos újra és újra felfedezni Shakespeare-t" - mondták. Érdekes ötletnek tűnt számukra egy börtönben bemutatni az író egyik darabját és filmet forgatni belőle, erre pedig a Julius Ceasar látszott a legalkalmasabbnak.

A rabok - egyben színészek - jól tudtak azonosulni a szerepekkel, párhuzamot vontak saját életükkel - vélekedett a rendezőpáros. "Mindenki tudja, mit jelent a börtön, de ha elmész és elkezdesz velük dolgozni és kapcsolatot teremtesz velük, az teljesen más. Kifejezik érzéseiket, közel kerülsz hozzájuk. Megkedveltük egymást, már-már barátok lettünk"- jegyezte meg Paolo Taviani. "Amikor először beléptünk, még azt gondoltuk, talán nincs is jogunk körülnézni. Éreztük, hogy emberek szenvednek itt, hogy idegenek vagyunk. Aztán egyre közelebb kerültünk hozzájuk, de ez nagyon összetett kapcsolat. Bonyolult sorsok bontakoztak ki előttünk, ez volt a kulcs a filmhez" - emlékezett vissza Paolo Tavani.

A foglyok Shakespeare soraival beszéltek gyilkolásról, hatalomról, erőszakról, sikerült az ő sorsukat beépíteni a filmbe - vélekedett. "Ezt akartuk elérni". Az alkotók fontosnak tartották bemutatni a benti életet, azt a traumát, amelyet a foglyok átélnek. "A börtön borzasztó tapasztalat, a rabok segítségével akartuk ezt kifejezni" - fűzte hozzá Vittorio Taviani. A rendezők szerint a film egyetemes mondanivalójú, de mint mondták, Olaszországban különösen rossz a börtönök és a rabok helyzete, rengeteg embert zsúfolnak össze kis cellákban. "A börtön valójában a tragédia" - jegyezték meg.

Tavianiék válogatást tartottak a börtönben, így választották ki filmjük legtöbb szereplőjét. Van köztük olyan, például a Brutust alakító Salvatore Striano, aki már szabad, de korábban nyolc évet raboskodott. Striani szabadulása után a színészetnek szentelte magát, tanárokhoz járt. Mint mondta, rettenetes volt számára visszatérni a rácsok mögé a forgatás idejére. A munkálatok alatt egyre közelebb érezte magát Shakespeare darabjához, úgy érezte, mintha az író "üzenne" neki. "A börtönben lévők megváltást remélnek, érzéseiket, érzelmeiket fejezték ki a filmben. Köszönet jár ezért a rendezőknek" - emelte ki a színész.

A rendezők szerint a rabok - akik már többször játszottak börtöndarabokban - jól játszották szerepüket, de nem a hagyományos értelemben. "Amikor egy színész azt mondja, megöltem Ceasart, fájdalmat érezni a hangjában. A rabok saját múltjukat, szenvedéseiket sugározták, mélyen érzelmi szinten adták vissza a szerepeket". Az alkotók szerint a Cesare deve morire "arról is szól, hogyan fedezik fel a rabok a művészet erejét".
A 76 perces alkotás fekete-fehér képkockákból áll, a Taviani testvérek azért döntöttek emellett, mert ez szerintük kevésbé realisztikus. "A színek természetességet tükröznek, mi nem akartuk most ezt, a fekete-fehér film talán keményebb is. Egyedi hangvételt akartunk" - mondta Paolo Taviani.

A filmben a rabok saját nevüket vállalva tűnnek fel és saját dialektusukban adják elő soraikat. Ebben komoly munkája volt Fabio Cavalli társforgatókönyvírónak, aki rendkívül alapos kutatómunkával szabta a szereplőkre Shakespeare művét. Cavalli szerepel is a filmben, emellett nagy színházi tapasztalattal bír és rendszeresen dolgozik börtönökben: színműveket rendez.

Az olasz alkotás 17 másik filmmel - küztük Fliegauf Benedek Csak a szél című alkotásával - versenyez a 62. Berlinalén a legjobb filmnek járó Arany Medvéért, valamint a fontos alkotói kategóriákbak kiosztott Ezüst Medvékért.

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója