színház
2012. 02. 11.
Magyar Táncművészeti Főiskola - Külföldi balettigazgatók a vizsgákon
Az idén először európai balett-társulatok vezetői is részt vesznek a végzős balettművész növendékek vizsgáin a Magyar Táncművészeti Főiskolán. A balettigazgatókat elsősorban azért hívták meg, hogy képet kapjanak a végzősök tudásáról, és kiválaszthassák azokat a tehetségeket, akiket később szerződtetnének.
A Magyar Táncművészeti Főiskola elsősorban a környező országok neves operaházainak képviselőit hívta meg a 9. évfolyamos hallgatók hétfőn kezdődő, úgynevezett termi képesítő vizsgáira - áll az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, az idei évben egy 9 fős leány és egy 8 fős fiú osztály végez, Machert Szilárd és Fodorné Molnár Márta vezető balettmesterek irányításával. Európai viszonylatban nagy létszámú évfolyamnak számít a két végzős osztály, hiszen van olyan partner intézmény, ahol évek óta egy-egy fiú és három-négy lány végez a balettművész szakon.
A közlemény Szakály Györgyöt, a budapesti főiskola rektorát idézi, aki elmondta: a külföldi társulatvezetőket elsősorban azért hívták meg, hogy képet kapjanak a végzősök technikai és művészi tudásáról, és már a vizsga alatt kiválaszthassák azokat a tehetségeket, akiket később szívesen leszerződtetnének. A vizsgákra várják a spliti, a pozsonyi, a chemnitzi és a varsói balett-társulatok vezetőit.
Természetesen a magyarországi nagy együttesek művészeti igazgatói is meghívást kaptak az eseményre, ők minden évben ezeken a vizsgákon választják ki társulataik új tagjait.
Az idén először a balett, az emelés tárgy (pas de deux) mellett modern- és kortárstáncból is vizsgáznak az ifjú művészek. A magyarországi, és főleg a nemzetközi társulatok jó része ugyanis már nemcsak tisztán klasszikus technikákkal viszi színre előadásait, így a fiatal művészeknek szükségük van a modern technikák elsajátítására is.
A végzősök között a főiskola nagy reménységének számít Darai Tamás és Török Zsolt, akik sikeresen szerepeltek versenyeken és fesztiválokon, számos főszerepet táncoltak a főiskola előadásain, valamint Csonka Vanessza, aki 2010-ben ezüst érmet kapott az isztambuli nemzetközi balettversenyen.

További írások a rovatból
avagy A spacio-temporalitás liminalitásának reprezentációja David Greig Prudenciájának Kovács D. Dániel által teremtett színpadi víziójában...
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Más művészeti ágakról
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje