Rámutatott: "Göncz Árpád neve szorosan összeforrt a harmadik magyar köztársasággal", ő maga pedig "minden szempontból nemcsak méltó, hanem rátermett is volt erre a tisztségre, amelyhez emberi tartás is kell".

A történész egy videobejátszásban arról beszélt, hogy Göncz Árpád 1956-ban veszélyes szerepet vállalt Bibó István államminiszter segítőtársaként, és az ellenzéki memorandum indiai követségre juttatásában is közreműködött, többi között emiatt ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre. 1963-ban az általános amnesztiával szabadult, ezután fordítói munkát vállalt, majd drámaíró lett.

Majtényi László alkotmányjogász azt mondta: 1989-1990-ben "volt kapcsolat a magyar történelmi múlt és a jogállam forradalma között", amelyet 1848-tól az 1946-os köztársasági alaptörvényen keresztül az 1989-1990-es alkotmányozásig lehet nyomon követni.

Annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy a politikai bal- és jobboldal jövőbeni megegyezésével új alkotmány születhet a későbbiekben. Felhívta a figyelmet arra, hogy "az eltelt húsz évre nem tekinthetünk egyetlen egységként", az elmúlt 20 év története azonban szerinte "alkotmányos rendbe illeszkedett", szemben a mai "hitvallásos alaptörvénnyel".

Ádám Zoltán közgazdász előadásában úgy látta: a politikai elit a rendszerváltás utáni 20 évben jelentős eredményeket ért el, de elkövetett sok hibát is. Utalt arra, hogy a 2010-ig tartó gazdasági kormányzás idején "Magyarország nem egy bóvli kategóriába sorolt ország volt", de "nem szeretné a 2010-ig tartó időszak elitjét sem felmenteni".

Felidézte, hogy a 2010-es választásokon a liberális demokrácia és a baloldal is "elveszítette legitimációját". Ennek egyik okaként említette, hogy a liberális demokrácia nem tudta megoldani a társadalmi problémákat. Véleménye szerint az ország előző vezetése a nagy reformokkal összefüggésben nem gondolta végig azt, hogy azok alkalmazhatóak-e a magyar társadalomban, és "ha súlyos áldozatok árán végrehajtják" őket, fenntarthatóak lesznek-e hosszú távon.

Közlése szerint 2010-ig a hatalomnak nem sikerült megbirkóznia egyebek mellett a gyűlöletbeszéddel és az egyházfinanszírozással összefüggő problémákkal, és a romákkal kapcsolatos kérdésekre sem tudott adekvát válaszokat adni.

Mink András történész kiemelte: "Trianon egyike azoknak a nagy magyar szakadékoknak, amellyel kapcsolatban a baloldal és jobboldal máig nem tud közmegegyezésre jutni". Emlékeztetett arra, hogy a Trianon utáni antiliberalizmus bizonyos értelemben érthető volt, mert "a magyar nemzeti szupremácia" nem fért össze a liberalizmussal", ugyanis utóbbi nem kecsegtette akkor az embereket azzal, hogy a trianoni határok felülbírálhatók.

Megjegyezte: félmilliónyi, a középrétegekhez tartozó magyar menekült Trianon után az anyaországba. Úgy fogalmazott: ezt a réteget "kitették a saját történelméből (...), ez egy meghatározó probléma volt", mert Trianon "az akkor létező magyar középosztály társadalmi szövetét is darabokra szaggatta. (...) Ezeket az embereket ugyan nem deportálták, de mégis valami jóvátehetetlenül elveszett".

György Péter esztéta úgy fogalmazott: "ahol nincsen társadalom, ott nincs sem otthon, sem nemzet". Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy "a romakérdés nemzeti sorskérdés", amelyet együtt kell megoldani, emiatt pedig párbeszédet kell folytatniuk a különböző politikai erőknek.

A konferencia nyitányaként Gulyás András nagykövet olvasta fel Göncz Árpád köszöntő sorait.