bezár
 

zene

2012. 02. 09.
A Budapesti Fesztiválzenekar és a Művészetek Palotája: Mozart-maraton
Sajtótájékoztató 2012. február 7.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A zenekar vezetését Stefan Englert veszi át, Erdődy Orsolya segítségével. A nagy sikerű maratonok sorozata Mozarttal folytatódik, a Budapesti Fesztiválzenekar és a befogadó intézmény, a Művészetek Palotája pedig stratégiai együttműködési szerződést írt alá.

prae.hu

Új vezetőség a Budapesti Fesztiválzenekar élén

Stefan Englert a zenekar vezetését Körner Tamástól veszi át, aki 2012. január 31-én nyugdíjba vonult. A kurtatórium elnüksége egy évet szentelt annak, hogy megtalálja Körner Tamás utódját, és a folyamat végén úgy döntött, hogy Stefan Englertet nevezi ki ügyvezető igazgatónak.

A testület úgy érzi, hogy sikerült olyan nagyra beszült zenekarvezető szakembert találnia, akire biztosan rábízhatja a Budapesti fesztiválzekar vezetését és a ma már rendkívül jelentős nemzetközi tevékenységének irányítását. Munkáját igazgatóhelyettesként Erdődy Orsolya segíti majd, aki ezentúl a Budapesti Fesztiválzenekarnál kamatoztatja a magyar kulturális életben szerzett széleskörű tapasztalatait.

Az új vezetők szorosan együttműködnek majd Fischer Iván zeneigazgatóval. "A Budapesti Fesztiválzenekar izgalmas, új korszak előtt áll. A most kinevezett vezetőkkel együtt azt szeretnénk elérni, hogy minél több ember hallhassa a Fesztiválzenekar játékát itthon és külföldön." Stefan Englert elsősorban a zenekar stratégiai tervének megvalósóításáért és az egész szervezet működtetéséért lesz felelős, míg helyettesként Erdődy Orsolya a zenekar haai tevékenységeivel és kapcsolataival foglalkozik.

Stefan Englert Németországban született, tanulmányait a Hamburgi Egyetem filozófiai karán végezte. 1999-től a Schleswig-Holstein-i Zenei Fesztiválnál dolgozott. Három évvel később kinevezték az ott működő rangos, nemzetközi Zenekari Akadémia és ifjúsági zenekar élére. Ebben az időszakban jelentős tapasztalatot szerzett zenekar-vezetés terén, a zenekar számos nemzetközi turnéját szervezte meg sikerrel. 2009-ben kinevezték az egyik kiemelkedő német zenekar, a Bambergi Szimfonikusok menedzserének.

Erdődy Orsolya német irodalom, politológia és kulturális menedzsment tanulmányokat folytatott Budapesten, Saarbrückenben és Rómában. A Németországban rendezett magyar kulturális évad, az "Ungarischer Akzent" irányítása után 2009-ben kinevezték a KLASSZ Zenei Iroda élére. Nevéhez fűződik a Haydn Bicentenárium, az Erkel-, Mahler- és Liszt jubileumok megrendezése. Emellett a Danubia Ifjúsági Zenekarnál és az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar elnökeként szerzett zenekari tapasztalatot.

Mozart, Mozart, Mozart – reggeltől estig
Mozart-maraton – 2012. ebruár 26. 10.30-22 – Művészetek Palotája

Maratoni koncertek. Meglepő? Lehet. A hosszadalmas, kimerítő eseményeket szokták ezzel a sportból kölcsönzött jelzővel illetni. Tény, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa 2008 óta minden év februárjában megrendezett maratonjai egymást követő hangversenyek sorát kínálják délelőttől késő estig, ám az egyes koncertek sosem hosszabbak egy óránál, és váltva szólalnak meg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, valamint a Fesztivál Színházban.

A sokszínűség nem merül ki a helyszínek változatosságában. Szimfonikus program az egyik teremben, majd kamarazenei a másikban. Lehet válogatni. És ha valaki egyet-egyet kihagy, beülhet az Előadóterembe, ahol emlékezetes előadások kelnek életre a vetítővásznon, a kép- és hangfelvételek korának legnagyobb sztárjaival, kiállítás mesél a nap főszereplőjéről. A CD-kínálat a nap szerzőjéhez igazított, az étlapon az ő hazájának nemzeti étkei.

Csajkovszkij, Dvořák, Beethoven és Schubert után idén Mozart a "kiválasztott". Mozart nagyon ismert és nagyon ritkán játszott műveiből szólal meg mintegy 12 órás válogatás, szimfonikus és kamaradarabok, népszerűek és kuriózumok egyaránt, a hagyományokhoz híven elsősorban kiváló magyar együttesek és szólisták tolmácsolásában.

Az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve közel tízezer ember érkezik ezen a napon a Müpába; idősek és fiatalok, olyanok, akik egy-két koncertre vesznek csak jegyet és olyanok, akik az összes hangversenyen részt vesznek. A vetítések publikuma világhírű muzsikusok előadásában gyönyörködhez: Fricsay Ferenc, Wilhelm Furtwängler, Dietrich Fischer-Dieskau, Nikolaus Harnoncourt, Schiff András, Cesare Siepi vagy éppen Cecilia Bartoli tűnik fel a vásznon.

A Budapesti Fesztiválzenekar zárásként a Requiemmel ajándékozza meg a közönséget, a mindenkori maraton-koncertek művészeti vezetője, Fischer Iván vezényletével. A rendkívüli érdeklődésre tekintettel a művet a Müpa a Fesztivál Színházban egyidejűleg közvetíti. A hagyományok szerint a jegyek pillanatok alatt elfogytak, de a Mozart-maraton mindenkit vár: az MR3-Bartók Rádió élőben sugározza a teljes programot.

A záró koncert kedves hagyománya, hogy Fischer Iván a pulpitusra lépve megkérdezi, ki azok, akik mindent végighallgattak. A koncert első tapsa őket illeti.

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa
Egy jövőbemutató együttműködés története

Közel száz produkció több mint kétszáz előadása: ennyiszer láthatta a közönség a Budapesti Fesztiválzenekart a Müpa épületében. A két intézmény együttműködése hamar túllépett az egyszeri koncertek professzionális lebonyolításán, már a nyitás évében, 2005-ben a budapesti Mahler-ünnep közös megrendezése jelezte: a világ egyik vezető zenekarának és a világ egyik elsőszámú előadóművészeti központjának együttműködéséből páratlan produkciók születnek.

2008-ban indult a maratonok sorozata Csajkovszkijjal, amelyet 2009-ben Dvořák, 2010-ben Beethoven, majd 2011-ben Schubert követett. A rendre teltházat vonzó maraton-koncerteken a legnagyobb szerzők művészetében merülhettek meg a zeneértők és műkedvelők. Az euforikus fesztiválhangulat és a különleges minőségű hangversenyek találkozásából egyedi műfaj született.

Szintén 2008-ban került színpadra a két intézmény első közös Mozart opera-rendezése, a Cosí fan tutte, majd 2009-ben a Figaro házassága és 2010-ben a Don Giovanni. A szervezők szorosabbra fonódó együttműködésének egyik bizonyítéka, hogy az előzetes elképzelések alapján a sor várhatóan 2013-ban újabb alkalommal folytatódik.

Az épület megnyitása óta 42 előadást szervezett közösen a Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar. Az elkövetkező években az eddigi sikeres rendezvények mellett új koprodukciók létrehozásán fáradozik a két intézmény, hogy Magyarországon és világszerte is felfigyeljenek a minőségi kultúra értékteremtő erejére.
 
Stratégiai együttműködés a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar között

A Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar stratégiai együttműködésre lép a 2012-2013-as szezontól kezdődően. Az együttműködés minden eddiginél szorosabb formáját megvalósító stratégiai szövetség alapját a közös múlt, jövőjét a minőségi koprodukciókba vetett hit és a minőségi kultúra hazánk jó hírét is öregbítő nemzetközi reprezentációjának azonos szándéka adja.

Az együttműködési szerződés aláírása (sajtófotó)

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar által aláírt szándéknyilatkozat egy speciális együttműködési forma, a stratégiai partnerség megszületését rögzíti. A partnerség erősebb keretbe foglalja az eddigi együttműködéseket, de jóval többet is jelent annál. Deklarálja, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar a Müpában van otthon. Kifejezi a szoros és elmélyülő kapcsolatot, illetve a jövő irányába olyan lehetőségeket nyit meg, amelyeket eddig nem használtak ki.

Ez egyrészt tartalmi szinten valósul meg, vagyis a programok összeállításánál, másrészt a marketing és kommunikáció frontján jelenik meg – mondta Káel Csaba a sajtótájékoztatón, ahol Stefan Englerttel, a Budapesti Fesztiválzenekar ügyvezető igazgatójával közösen írták alá az együttműködés szándékát rögzítő nyilatkozatot.

Úgy gondolom logikus lépés a stratégiai együttműködés elindítása. Azért is, mert már most is nagyszámú közös produkcióban veszünk részt, és azért is, mert most a világ egyik legjobb zenekara és a világ egyik legjobb előadóművészeti központja fog össze. A Fesztiválzenekar legalább évi harminc koncertet ad itt, a Müpa a legfontosabb koncerthelyszínünk, mi itt érezzük otthon magunkat – nyilatkozta Stefan Englert.

A két intézmény a jövőben rendszeresen egyeztet majd műsoráról és a szólistáiról. A Müpa arra is lehetőséget kíván biztosítani, hogy a Fesztiválzenekar által meghívott szólisták önálló kamarakoncertek és mesterkurzusok során hangsúlyosan jelenjenek meg az intézmény életében.

Az eddigi projektek folytatása mellett további jelentős koprodukciók létrehozása mellett is elkötelezi magát a két intézmény, amelyeket külföldön közösen képviselnek. A jövő komolyzenei közönségének kinevelése mellett egyaránt elkötelezett intézmények új lehetőségeket keresnek a zenei nevelésre, így lehetőség nyílik a Müpa partneriskolái számára, hogy a Fesztiválzenekar próbáit látogassák.

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa a stratégiai együttműködés keretén belül törekszik a másik fél saját tereiben és felületein történő, a stratégiai partnerséget egyértelműen tükröző megjelenésre. A stratégiai partnerség megjelenik a Budapesti Fesztiválzenekar külföldi szerepléseit kísérő kiadványokban és a fellépések helyszínein; hasonló tartalmú vizuális és szöveges megjelenítés kíséri majd a Fesztiválzenekar valamennyi fellépését a Művészetek Palotájában.

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés