art&design
2012. 02. 09.
Nem a minőség, hanem a megmutatkozás iránti vágy hiányzik a magyar képzőművészetből
Nem a minőség hiánya okozza, hogy hosszú évtizedek óta nincs világszerte elismert, Magyarországon alkotó képzőművész: az ok inkább a nemzetközi megmutatkozás utáni vágy gyengeségében lehet - mondta az MTI-Pressnek Nicola Trezzi, a világ vezető művészeti folyóirata, a Flash Art International New York-i szerkesztője, a Prágai Biennále kurátora. A szaktekintély a folyóirat január vége óta kapható magyar kiadásának beindulása alkalmából töltött el egy hetet Budapesten.
Tervei szerint a világ több mint 80 országában terjesztett Flash Art International a jövőben rendszeresen hírt ad majd a magyar képzőművészekről, intézményekről és művészeti eseményekről.
- Mi hiányzik ahhoz, hogy a kortárs magyar képzőművészet megtegye a döntő lépést, és végre a nemzetközi művészeti színtér igazán komoly szereplőjévé váljon?
- Nem szereztem olyan mély és megalapozott ismereteket a magyar művészeti szcénáról, mint mondjuk Romániában vagy Csehországban. Magyarországon azonban leginkább egy jó "ügynök" hiányát érzem, aki lehet kurátor, galériás, egy szaklap szerkesztője, de akár szervezet is, a lényeg, hogy professzionális módon felvállalja a legjobb magyar művészek promotálásának felelősségét a nemzetközi színtéren. Lengyelországban ezt a szerepet a Foksal Galéria, Romániában a Galeria Plan B, Csehországban a Hunt Kastner Artworks vállalta magára. Az a benyomásom, hogy a magyar szcénában sok érdekes dolog történik, de hiányzik az önmenedzselés; a minőséghez nem társul szisztematikusan kidolgozott, hatékony "reklámtevékenység".
- Tehát nem a minőség hiánya az, ami miatt a magyar képzőművészet valódi nemzetközi elismertsége még várat magára?
- Egyáltalán nem. Megvannak a hagyományok, amelyekre építeni lehet, és azok a kortárs művészek is, akik készen állnak a nemzetközi színtérre való kilépésre, csak a támogatás hiányzik mögülük. Nem gazdasági, állami támogatásra gondolok, bár ez is segíthet, inkább olyan magyar szakemberekről beszélek, akik képesek párbeszédet folytatni a nemzetközi színtér szereplőivel és "exportálni" a magyar művészetet. A művészeti vásárok szintén nagyon sokat segíthetnek. Tudom, hogy néhány magyar galéria meg szokott jelenni külföldi vásárokon, de eddig még egyik sem volt képes megtenni a nagy ugrást.
- Hogyan csinálják a magyaroknál sikeresebb lengyelek, románok, csehek? Léteznek állami intézmények, vagy rátermettebbek a kurátorok, a galeristák?
- A román és cseh kulturális intézmények nagyon sokat segítenek saját nemzetük művészeinek. Tudjuk, hogy a Kolozsvárott és Berlinben is jelen lévő Plan B kortárs galéria és a szintén kolozsvári Galeria Sabot például olyan nemzetközi vásárokon tudnak részt venni állami támogatással, mint a New York-i. Nem hiszem azonban, hogy létezik egy általános recept. Eddig miért Románia, miért Lengyelország, és miért nem Magyarország? Az önök országában igen virágzó belső piacot látok, több mint húsz fővárosi galériával, nagyszerű művészeti múzeumokkal. Más országok és városok ezért igazán irigyelhetik Budapestet, de így talán nincs meg a külföldön való megmutatkozásnak, a nemzetközi diskurzusba való bekapcsolódásnak az az igénye, mint másutt. Magyarországot sosem jellemezte a kulturális szegénység, az ország mindig erős helyi művészeti intézményrendszerrel rendelkezett, de ha ez nem lép kapcsolatba a külvilággal, nem tölti be teljesen a hivatását. És még egy észrevétel. Minden tiszteletem a fantasztikus intézményeké, a Műcsarnoké, a Ludwig Múzeumé és a többiekké, de talán jót tenne nekik, ha néha meghívnának külföldi kurátorokat. Nemcsak egy hétre körülnézni, hanem hosszabb időre, a saját stábjukba. Ez a szakember aztán visszatérve saját hazájába magával vinné mindazt, amit Magyarországon felfedezett.
- Egy hetet töltött most Budapesten. Melyek azok a galériák, múzeumok, kiállítások, művészek, amelyek vagy akik a legmélyebb benyomást tették önre?
- Számos galériát meglátogattam, például az acb-t, a Knollt, a Vintage-et vagy az Indát, és úgy tűnik, hogy a magyar szcéna nem teljesít rosszul. De természetesen nehéz összehasonlításokat tenni, nem jöhetek Budapestre New York-i, prágai vagy jakartai sztenderdek alapján analizálni a helyi galériákat, művészeket. Fontos megérteni az itteni környezetet, mielőtt ítéletet mondanánk. A kihívás mindenesetre az lesz, hogy a magyarok megtartsák ezt a belső sokszínűséget, ugyanakkor felkeltsék a külföld figyelmét is.
- Ki lesz az első magyar művész a nemzetközi kiadásban a Flash Art Hungary beindulása után?
- Nem döntöttünk még erről, az együttműködésünk éppen csak elkezdődött. Nekem tetszene például, ha nem egyetlen alkotóval, hanem egy művészcsoporttal kezdenénk. Gyakran jelennek meg a Flash Art Internationalben csoportokat bemutató írások. A közös nevező lehet konceptuális - különböző országokból és korosztályokból származó művészek, akiket hasonló gondolatok mozgatnak -, generációs vagy regionális, de mindez egyelőre megvitatásra vár.
- Mi hiányzik ahhoz, hogy a kortárs magyar képzőművészet megtegye a döntő lépést, és végre a nemzetközi művészeti színtér igazán komoly szereplőjévé váljon?
- Nem szereztem olyan mély és megalapozott ismereteket a magyar művészeti szcénáról, mint mondjuk Romániában vagy Csehországban. Magyarországon azonban leginkább egy jó "ügynök" hiányát érzem, aki lehet kurátor, galériás, egy szaklap szerkesztője, de akár szervezet is, a lényeg, hogy professzionális módon felvállalja a legjobb magyar művészek promotálásának felelősségét a nemzetközi színtéren. Lengyelországban ezt a szerepet a Foksal Galéria, Romániában a Galeria Plan B, Csehországban a Hunt Kastner Artworks vállalta magára. Az a benyomásom, hogy a magyar szcénában sok érdekes dolog történik, de hiányzik az önmenedzselés; a minőséghez nem társul szisztematikusan kidolgozott, hatékony "reklámtevékenység".
- Tehát nem a minőség hiánya az, ami miatt a magyar képzőművészet valódi nemzetközi elismertsége még várat magára?
- Egyáltalán nem. Megvannak a hagyományok, amelyekre építeni lehet, és azok a kortárs művészek is, akik készen állnak a nemzetközi színtérre való kilépésre, csak a támogatás hiányzik mögülük. Nem gazdasági, állami támogatásra gondolok, bár ez is segíthet, inkább olyan magyar szakemberekről beszélek, akik képesek párbeszédet folytatni a nemzetközi színtér szereplőivel és "exportálni" a magyar művészetet. A művészeti vásárok szintén nagyon sokat segíthetnek. Tudom, hogy néhány magyar galéria meg szokott jelenni külföldi vásárokon, de eddig még egyik sem volt képes megtenni a nagy ugrást.
- Hogyan csinálják a magyaroknál sikeresebb lengyelek, románok, csehek? Léteznek állami intézmények, vagy rátermettebbek a kurátorok, a galeristák?
- A román és cseh kulturális intézmények nagyon sokat segítenek saját nemzetük művészeinek. Tudjuk, hogy a Kolozsvárott és Berlinben is jelen lévő Plan B kortárs galéria és a szintén kolozsvári Galeria Sabot például olyan nemzetközi vásárokon tudnak részt venni állami támogatással, mint a New York-i. Nem hiszem azonban, hogy létezik egy általános recept. Eddig miért Románia, miért Lengyelország, és miért nem Magyarország? Az önök országában igen virágzó belső piacot látok, több mint húsz fővárosi galériával, nagyszerű művészeti múzeumokkal. Más országok és városok ezért igazán irigyelhetik Budapestet, de így talán nincs meg a külföldön való megmutatkozásnak, a nemzetközi diskurzusba való bekapcsolódásnak az az igénye, mint másutt. Magyarországot sosem jellemezte a kulturális szegénység, az ország mindig erős helyi művészeti intézményrendszerrel rendelkezett, de ha ez nem lép kapcsolatba a külvilággal, nem tölti be teljesen a hivatását. És még egy észrevétel. Minden tiszteletem a fantasztikus intézményeké, a Műcsarnoké, a Ludwig Múzeumé és a többiekké, de talán jót tenne nekik, ha néha meghívnának külföldi kurátorokat. Nemcsak egy hétre körülnézni, hanem hosszabb időre, a saját stábjukba. Ez a szakember aztán visszatérve saját hazájába magával vinné mindazt, amit Magyarországon felfedezett.
- Egy hetet töltött most Budapesten. Melyek azok a galériák, múzeumok, kiállítások, művészek, amelyek vagy akik a legmélyebb benyomást tették önre?
- Számos galériát meglátogattam, például az acb-t, a Knollt, a Vintage-et vagy az Indát, és úgy tűnik, hogy a magyar szcéna nem teljesít rosszul. De természetesen nehéz összehasonlításokat tenni, nem jöhetek Budapestre New York-i, prágai vagy jakartai sztenderdek alapján analizálni a helyi galériákat, művészeket. Fontos megérteni az itteni környezetet, mielőtt ítéletet mondanánk. A kihívás mindenesetre az lesz, hogy a magyarok megtartsák ezt a belső sokszínűséget, ugyanakkor felkeltsék a külföld figyelmét is.
- Ki lesz az első magyar művész a nemzetközi kiadásban a Flash Art Hungary beindulása után?
- Nem döntöttünk még erről, az együttműködésünk éppen csak elkezdődött. Nekem tetszene például, ha nem egyetlen alkotóval, hanem egy művészcsoporttal kezdenénk. Gyakran jelennek meg a Flash Art Internationalben csoportokat bemutató írások. A közös nevező lehet konceptuális - különböző országokból és korosztályokból származó művészek, akiket hasonló gondolatok mozgatnak -, generációs vagy regionális, de mindez egyelőre megvitatásra vár.
További írások a rovatból
Kritika a roveretói Művészet és fasizmus című kiállításról
Az anyag mélyén című csoportos kiállításról
Más művészeti ágakról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés