A Magyar Országos Levéltár (MOL) rendezvényén a miniszteri biztos kiemelte: "a nemzeti önismeret szempontjából fontos iratokat" állami kézben kell őrizni, s ezt lehetővé kell tennie a törvénynek.

Az újabb, ezután levéltárba szállítandó iratok kiválasztásánál kizárólag a történelmi elveknek szabad érvényesülniük.

A jövő nemzedékei akkor látnak majd tisztán, ha a történelmi iratok, például a pártiratok közgyűjteményekbe kerülnek, és kutathatóvá válnak - tette hozzá Gyimesi Endre a Köziratok magánkézben című konferencián.

Emlékeztetett arra: az 1956 és 1989 közötti pártállamnak, az MSZMP-nek az utódpártja, az MSZP a rendszerváltáskor beleegyezett, hogy megyei pártarchívumaik iratanyagai a megyei levéltárakba kerüljenek. A központi iratanyagot viszont eleinte nem adták át, majd egy kormánydöntés alapján 1991 novemberében az 1948 és 1989 közötti pártállami szervek iratai - a párttagnyilvántartás kivételével - a magyar állam tulajdonába kerültek.

Kitért arra, hogy a rendszerváltáskor a pártállami iratok egy részének megsemmisítése miatt a kirendelt vizsgálóbizottság nem tudta teljeskörűen elvégezni a munkáját, mert az MSZP akkor nem engedte az archívumba való betekintést. Ezenkívül jelentős mennyiségű, nem selejtezhető irat semmisült meg, ezáltal pedig jogszabályt sértettek - mutatott rá.

A miniszteri biztos szólt arról, hogy a szakszervezetek megyei szerveinek iratanyagai nem találhatók meg a megyei levéltárakban, központi szerveik iratanyagát azonban átvette a fővárosi közgyűjtemény, mintegy 2400 iratfolyómétert.

Piotr Gontarczyk, a varsói Nemzeti Emlékezet Intézet (IPN) lusztrációs irodájának helyettes vezetője közölte: Lengyelországban az volt a történészek szerencséje, hogy "a posztkommunisták a vagyonátmentéssel voltak elfoglalva" a rendszerváltozáskor, így az iratok legnagyobb része megmaradt. Hangsúlyozta: az állampárt által létrehozott iratanyagok országukban semmiképpen nem kerülhettek magánkézbe.

Annak a véleményének is hangot adott, hogy "Magyarországon felbecsülhetetlen károk mehettek végbe" az iratmegsemmisítésekkel vagy az iratok eltüntetésével.

Elmondta: "fontos történelmi igazságtétel volt", hogy Lengyelországban kutathatóvá tették a pártállami archívumokat, ennek során pedig azt is ki lehet deríteni, hogy "kik azok, akik megőrizték gerincüket" a kommunizmus alatt. Ezáltal a közélet is tisztábbá, átláthatóvá válik, mert az állampolgárok tudják, kikre adják szavazataikat a választásokon - jegyezte meg.

Mint mondta, a négy irodából álló IPN-t úgy állították fel, hogy a politikai erők ne befolyásolhassák. Ha valaki nem adott át ennek az intézménynek közokiratnak minősülő dokumentumot, a rendőrség eljárhatott vele szemben, ezáltal megakadályozták, hogy eltitkoljanak bizonyos iratokat - fűzte hozzá.

Szabó Csaba, a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese a levéltári törvény tervezett módosítása kapcsán hangsúlyozta: akkor van értelme ennek, ha a jogszabályt betartják, illetve be is tartatják, ehhez pedig véleménye szerint a levéltáraknak is kellenek bizonyos jogosítványok, valamint a jogszabály betartásához, többek között az iratbeszolgáltatás terén, szükséges egyfajta "morális tartás".

Példaként hozta fel Ortutay Gyula volt kultuszminiszter "magánosított" iratainak sorsát, ezek ugyanis a miniszter haláláig a saját birtokában voltak, majd 1978-ban bekerültek ugyan a MOL-ba, de magániratként, azaz a levéltár munkatársai még csak nem is rendezhették a dokumentumokat. Ezután a politikus örökösei tévesen úgy vélték, szabadon rendelkezhetnek az iratokkal, viszont erre csak a valóban magánokiratnak minősülő dokumentumok esetében lehetett joguk, a tárca vezetésével kapcsolatos iratokat kutathatóvá kellett tenni.
Rácz György, a MOL megbízott főigazgató-helyettese elmondta: intézményük nemcsak köziratokat, hanem magániratokat is őriz, utóbbiak őrzésére külön osztályt hoztak létre néhány évtizede.

Megemlítette, hogy amikor Szerbiából visszakapták Nagy Imre volt miniszterelnök 1956 utáni dossziéit, fejtörést okozott nekik, hogy az iratok közül melyek tekinthetők magán-, melyek pedig köziratoknak. A dilemmát az jelentette, hogy a forradalom és szabadságharc leverése, 1956. november 4. után írt feljegyzései mennyiben tekinthetők kormányfői iratoknak - mondta.