"Legkevésbé sem volt szándékom, hogy antologikus válogatást kínáljak a hallgatónak. Nem gondolom, hogy az elhangzó darabok az emblematikus műveim. Nem is a korszakok érdekesek, hanem az érdeklődésem változása bizonyos zenei, esztétikai és zeneszociológia jelenségek iránt. Mindig ez az érdeklődés határozta meg, hogy mikor mit írok" - mondta el a zeneszerző az MTI-nek.

Fontos ügynek tartja Selmeczi György a Bartók utáni korszak puszta megértését, majd értelmezését. "Azt tanultuk, hogy Bartók életműve szintetizáló, lezárt és folytathatatlan, Kodályé folytatható. Én fordítva látom: Kodály a maga nagyszerűségében áll előttünk, napi +használatunkban+ van, de nem folytatható. Bartók azonban folyamatosan ostromolja a képességeinket, új és új tudásra van szükségünk, hogy megértsük az egyetemességét, az alkotói attitűdje pedig véleményem szerint folytatható" - fogalmazott Selmeczi György.

A magyar zenetörténettel kapcsolatos közfelfogásban egy hiátust érez a művész: a Bartók-generáció után Petrovics Emilé következik, kihagyták, sőt bizonyos időszakokba megtagadottként kezelték Veress Sándort vagy Farkas Ferencet. Számára ezért a másik fontos érdeklődési irány a hagyományhoz, a közvetlen zenei örökséghez való viszony.

"Más véleményen vagyok, mint a mainstream, nem tartom pozitív folyamatnak, ami ma a népzenével történik, egyre súlyosabb kísérő jelenségeket látok. Csodálkozom azokon, akik nem érzik a bartóki attitűd parancsát és nem térnek vissza az autentikus népzenei anyagok műzenei átgondolásához. Engem a népi hagyomány ősdramaturgiája foglalkoztat. Ennek az útkeresésnek a példája az esten Bátori Éva tolmácsolásában elhangzó Fehér László, valamint a Hajnal - hommage a Péter Korniss című darabom" - mondta Selmeczi György.

A zeneszerző úgy véli, hogy a zene iránti társadalmi érdeklődés és a zeneoktatás oly mértékben degradálódott, hogy a templomok lesznek a művészi zene utolsó bástyái. Állítása szerint nem mindegy, miként alakul az egyházi zene, a templomi zenélés, e téren is több jelenséget lehet kritikailag leírni. Mégis ezen a területen őrzi legjobban pozícióit a magyar zene.

Az a hang, az a minőség és egyházzenei nyelv, amely már 80-as években megjelent, elképesztően magas színvonalú. Egyetlen európai országé sem hasonlítható volumenében és értékében a magyarhoz. "Az utóbbi 20 év egyházzenei diszkográfiáját kellett összeállítanom, az anyag monumentális, pedig +dadogó+ a lemezkiadás. Ehhez méltó módon szeretnék én is föltűnni a koncerten elhangzó Himnuszokkal (tételek: Szent János, Szent Ágnes, Szent Imre, Szent Borbála, Szent Margit, Szent László)" - fűzte hozzá a zeneszerző.

A harmadik vonás, ami Selmeczi György munkásságát jellemzi, a teatralitás. "Mindig egységben láttam a zene- és a színházművészetet, nem tudok elképzelni zene nélküli színházat és teatralitás nélküli zenélést." E törekvés egyik vetülete a színházi és a filmdal, egy csokrot Igó Éva, Oláh Ibolya, Hirtling István énekel belőlük. 57 filmzenét komponált a zeneszerző. "Bármennyire is alkalmazott, kiszolgáló zenéről van szó, mégis stílussá nemesedhet, ha az ember elég igényes önmagával és nem választja mesterségesen ketté a színháznak/filmnek és az utókornak szánt alkotásokat" - vélekedett a zeneszerző.

A szerzői est után Selmeczi György egyik terve, hogy szeretne Ascher Tamással kurzust és workshopot szervezni 2013 tavaszára a Művészetek Palotájába. Verdi Schiller-drámákon alapuló, kevésbé ismert operáit dolgozzák föl. "A Giovanna d'Arcóról, a Luisa Millerről és a Haramiákról van szó, az utóbbi remekmű voltát most fedezi föl korunk. A szerepeket a kurzus résztvevői között megversenyeztetjük, a darabokat egy díszletben képzeljük el, de külön-külön és fesztivál- vagy maratonszerűen is játszhatók" - vázolta terveit a művész.