A Magyar néprajz I. 1. kötet, amelynek Paládi-Kovács Attila akadémikus a főszerkesztője, az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg. Az ezres példányszámban megjelent könyvet gazdag képanyag - 114 színes, 200 fekete-fehér fotó, 285 ábra és 38 térkép illusztrálja.
Pálinkás József, az MTA elnöke méltatásában rámutatott, hogy az a "mindennapok történetét, történelmét" mutatja be.

"A történelem oktatása során az eseményekre, évszámokra helyezik a hangsúlyt, de vajmi kevés szó esik arról, hogy különböző történelmi korokban miként és hol éltek, hogyan öltözködtek és táplálkoztak az emberek, Ezek a dolgok azonban nagyon szorosan hozzátartoznak egy nép életrajzához. Egyszerű dolgoknak tűnnek, de ismeretük közelebb hozza hozzánk a régmúlt történéseit" - fogalmazott Pálinkás József, hozzátéve: a kötetet nem csupán a tudós szakmának, hanem az érdeklődő értelmiségnek is szánják, s különösen nagy haszonnal forgathatják a történelemtanárok, akik e mű segítségével érdekesebbé, színesebbé tehetik óráikat.

Borsos Balázs, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének igazgatóhelyettese a nyolckötetes sorozat történetét elevenítette fel.

Ismertetése szerint a magyar néprajztudomány eddigi legnagyobb tudományos vállalkozásának kötetei nem az eredetileg elgondolt, a tartalmi, logikai sorrendet követő számozás rendjében, hanem a kéziratok elkészültének időrendjében követték egymást. Az V. Népköltészet kötet 1988-ban, a VI. Népzene, néptánc, népi játék 1990-ben, a VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság 1990-ben, a III. Kézművesség 1991-ben, a IV. Életmód 1997-ben, a VIII. Társadalom 2000-ben, a II. Gazdálkodás 2001-ben, az I. 2. A népi műveltség korszakai 2009-ben, az I. 1. Táj, nép, történelem című 2011-ben jött ki a nyomdából.

"Noha a mű nyolckötetes, kilenc könyv látott napvilágot, s az I. 1. kötet kiadásával befejeződtek az 1988 és 2011 között megjelenő sorozat munkálatai. A vállalkozásban összességében 115 szerző vett részt" - emelte ki Borsos Balázs.

A sorozat összesen 8330 oldalon tárja az olvasó elé a magyar népi kultúra örökségét. Nem pusztán leírja, rendszerezi a zömében hosszú történeti múltra visszatekintő hagyományok világát, hanem értékeli, elemzi a tradíciók együtteseit, a köznépi kultúrának a magyarságra, illetve annak egyes társadalmi rétegeire, foglalkozási, táji, területi csoportjaira jellemző, sajátos vonásait.

A legutoljára maradt kötet nagyobb tematikai egységei a magyar néprajztudomány történetét, a magyarság természeti környezetét és tájhasznosító, tájalakító tevékenységét, a magyar nép "életrajzát", történeti demográfiáját és a Kárpát-medence etnikai térszerkezetének történeti változásait, s végül a magyar nép táji-történeti tagolódását, a néprajzi régiók, népterületek és népcsoportok rendszerezését, a népi kultúra regionálisan eltérő jellegét, sajátságait mutatják be.

Borsos Balázs kiemelte, hogy sajátos ökológiai szemlélettel íródott a magyar nép természeti környezetét, annak formálódását vázoló fejezet.
"Az őshazától napjainkig követi a népesség adaptációját a természeti tájhoz, figyelemmel e folyamat tükröződésére a szókészletben és egyes kulturális tradíciókban.

A Kárpát-medence mai képének kialakulása döntően népünk tájépítő teljesítménye, itt az antropogén eredetű környezeti változások ezeréves folyamata elválaszthatatlan a magyar köznép történetétől, kétkezi munkájától. Kapcsolódik ehhez a történeti Magyarország etnikumainak és etnikai tereinek történeti alakulása.

A középkor századait a magyarság térfoglalása, terjeszkedése, a 16-18. századot térvesztése jellemezte. A 19. század elejétől 1920-ig ismét a magyarság gyarapodása figyelhető meg. Azóta számára kedvezőtlen etnodemográfiai folyamatok zajlanak" - mondta.