bezár
 

zene

2012. 01. 25.
Szigeti József Nemzetközi Hegedű- és Brácsaverseny
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az 1933 óta megrendezett budapesti zenei versenyek sorában hagyomány a világhírű magyar hegedűművészről, Szigeti Józsefről elnevezett nemzetközi hegedűverseny meghirdetése. A 2012. szeptemberi megmérettetés különlegessége, hogy fiatal hegedűsök és brácsások számára is szól a kiírás.

prae.hu

A verseny szeptember 6-án kezdődik, a fináléra és a díjátadó gálaestre 15-én kerül sor - közölte az MTI-vel a szervező, a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. A verseny három fordulóból áll, és valamennyi forduló nyilvános. Az első díj nyertese 8 ezer eurót kaphat, a másodiké 6, a harmadiké pedig 4 ezret.

A zsűri elnöke az orosz Eduard Grach, a magyar színeket Bársony László, Perényi Eszter és Kelemen Barnabás képviseli, tag még a francia Gérad Caussé, az osztrák Siegfried Führinger, a brit Rivka Golani, az amerikai Lucie Robert és a japán Simizu Takasi(Shimizu Takashi). Legutóbb 2007-ben rendeztek Szigeti Hegedűversenyt, amelyet Banda Ádám nyert meg.

A verseny programját, tematikáját a hetvenes évek elején még személyesen beszélte meg Szigeti József Kovács Dénessel, a Liszt Ferenc Zeneakadémia akkori hegedűművész rektorával. A műsor azóta is Szigeti József elképzeléseit, szellemiségét őrzi.

Szigeti József prominens képviselője volt a Hubay Jenő vezette világhírű magyar vonósiskolának, művészete zeneszerző-óriásokat ihletett meg, művésztársaival a szóló-és kamarairodalom remekműveit rendkívül magas színvonalon, páratlan eleganciával, technikai tökéletességgel szólaltatta meg.

A fiatal hegedűsök világszerte egyre több versenyen bizonyíthatják tehetségüket, de a brácsásoknak talán kevesebb lehetőségük adódik a bemutatkozásra. Ezért gondolták a szervezők, hogy ez a budapesti verseny esélyt adhat arra, hogy a két vonós hangszer művelői, a hegedűs és brácsás tehetségek együttesen szerepelhessenek, tudásukat, művészetüket ilyen módon is megismertethessék az érdeklődőkkel.

Szigeti József (Budapest, 1892.szeptember 5. – Luzern, 1973. február 20.) Hubay Jenő tanítványa volt a budapesti Zeneakadémián. 1905-ben Berlinben és Drezdában, 1906-ban Londonban nagy sikert aratott szerepléseivel.

1906-tól Angliában élt, és pedagógusként is hírnevet szerzett. A huszadik század első felének nagy zeneszerzői, Igor Sztravinszkij, George Enescu, Maurice Ravel, Szergej Prokofjev műveinek megismertetésében jelentős szerepe volt.

1928-ban Bartók Béla Szigetinek ajánlotta I. rapszódiájának zongorával, majd zenekarral kísért változatát. 1939-ben Szigeti a New York-i Carnegie Hallban mutatta be Bartók Kontrasztok című kamaraművének első, kéttételes változatát Benny Goodman és Petri Endre közreműködésével.

1940 áprilisában a New York-i Columbia cég a végleges, háromtételes változatot vette hanglemezre Bartók Béla, Szigeti József és Benny Goodman klarinétművész tolmácsolásában. Koncertezett Bartókkal a New York-i Congress Hallban is.

A hidegháború időszakának kezdetén "nem kívánatos elemnek" nyilvánították, egy ízben internálták is. 1951-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, de végleg Svájcba költözött. A hangversenyezést az ötvenes évek végén abbahagyta. 1963 őszén a Weiner-Bartók-fesztivál díszelnökeként járt Budapesten és módszertani előadást tartott.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés