bezár
 

zene

2012. 01. 21.
Pannon Filharmonikusok
Sajtótájékoztató 2012. január 20.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Pannon Filharmonikusoknál új korszak kezdődik minden tekintetben. Bogányi Tibor vezető karmester 1 + 3 évre szóló szerződését a héten hosszabbította meg a zenekar vezetője, Horváth Zsolt a zenekar Művészeti Tanácsával egyetértésben. A megismerkedési időszakot az intenzív szakmai munka követi. Az igazgató új korszakban gondolkodik, új célokkal, új elvárásokkal.

prae.hu

Az intézmény 2012 tavaszán gazdasági társasággá alakul át. A szakmai fejlődés új szakaszának célja az együttes jelenlegi magyarországi státuszának továbbemelése, valamint a nemzetközi újrapozicionálás. A Kodály Központ rezidens zenekaraként az együttes Magyarország új zenei központjának motorja, melyet a 2011-es év kimagasló eredményei igazolnak.

Pannon Filharmonikusok

Pécs város szimfonikus zenekarának jogelődjét a Pécsi Püspökség Lickl György által 200 évvel ezelőtt, 1811-ben alapított székesegyházi zenekara jelentette. 200 éve más-más néven folyamatosan működött szimfonikus zenekar a városban.

1984-től létrejött az önálló előadó-művészeti intézményként, főállású muzsikusokat folyamatos munkaszerződéssel foglalkoztató Pécsi Szimfonikus Zenekar, fenntartója Pécs Megyei Jogú Város.

1989-től a zenekar művészeti vezetője az angol Howard Williams, akit az uruguay-i Nicolas Pasquet, Hamar Zsolt, majd Peskó Zoltán követte.

A legnagyobb fejlődési szakasz 2003-ban kezdődött meg. A zenekar a külföldi fellépések háttérbe szorításával elmélyült műhelymunkába és tudatos menedzsmentmunkába kezdett, melynek eredményeként Pannon Filharmonikusok néven a magyarországi vezető szimfonikus zenekarok sorába került. 2010. decemberétől a Pannon Filharmonikusok a Kodály Központ rezidens zenekara, 2011 őszétől vezető karmestere Bogányi Tibor.

Pannon Filharmonikusok

A hangversenyzenekar repertoárja minden korszakot és a teljes szimfonikus zeneirodalmat felöleli, a barokk zenétől az operán át számos kortárs magyar és külföldi szerző művéig.

Műsorpolitikájának részeként a 0 éves csecsemőktől minden korosztálynak kínál programsorozatot, melyeken a korosztály érettségének és igényeinek megfelelő szimfonikus zenei programot nyújt az évad során.

A Kodály Központ rezidens zenekaraként Magyarországon egyedülállóan magas, évi 42 produkcióra van kötelezettsége, melyen felül a budapesti sorozatát, a Pécsi Bazilikában fenntartott sorozatát, a gyermeksorozatait, a vendégszerepléseit és a Pécsi Nemzeti Színház zenés produkcióit is ellátja.

A felnőtteknek szóló bérletes sorozatokban a hangversenyek minden műfaji igényre válaszolnak, a Pécsi Bazilikában oratórikus sorozatot tart fenn. A Kodály Központ regionális szerepkörét felismerve szombati napokon is kínál hangversenysorozatot a turizmus igényeinek kiszolgálására. A szakmai munka gerincét nyújtó bérletes hangversenyeken felül az év jelen napjaihoz, alkalmaihoz kötődően nyújt szimfonikus zenei esteket az érdeklődőknek.

A szakmai élet vérkeringésében történő részvétel érdekében egyetlen nem budapesti szimfonikus zenekarként az együttes 8 éve teltházas bérletsorozatot tart fenn a Művészetek Palotájában Budapesten.

A Pécsi Szimfonietta közreműködik a Pécsi Nemzeti Színház zenés produkcióiban, illetve egyedi kamaraszimfonikus feladatokat lát el régi szerte. A széleskörű műsorpolitikájának és tudatos értékesítésének köszönhetően egy regionális vonzerejű megyeszékhelyen 2011-ben több mint 40.000 fizető nézője volt a zenekarnak.

Bogányi Tibor vezető karmester

A magyar származású Bogányi Tibort a finn karmester-generáció legérdekesebb és legtehetségesebb tagjaként tartják számon. 28 évesen a Turku Philharmonic Orchestra vezető karmesterévé nevezték ki, 2003 és 2006 között töltötte be ezt a posztot.

2008-tól a Lappeenranta Városi Zenekar zeneigazgatója és vezető karmestere. A híres, háromévente megrendezésre kerülő nemzeti Lappeenranta Énekverseny zenekarát is ő vezényelte 2010-ben.

A fiatal karmester az összes nagy finn zenekart dirigálta már, beleértve a Helsinki Filharmonikusokat, a Finn Rádió Szimfonikus Zenekarát, a Tampere Filharmonikusokat, és a Lahti Szimfonikusokat. Állt már az Oulu, Jyväskylä, Kuopio és Vaasa Városi zenekarok pódiumán. Számos ifjúsági zenekart vezényelt, 3 évig művészeti igazgatója volt a VIVO ifjúsági Szimfonikus Zenekarnak.

Világszerte ismert, szerepelt már a Staatsphilharmonie Rheinland-Pfalz-zal, az Orchester National du Capitole de Toulouse-zal, a Koppenhágai Filharmonikusokkal, a Mexico Állami Zenekarral, a Macao Szimfonikusokkal, a Sanghai Operával, a Szentpétervári Nemzeti Szimfonikus Zenekarral, a MÁV Szimfonikus Zenekarral, a Debreceni Filharmonikusokkal, a Nagyváradi Filharmonikusokkal, a Marosvásárhelyi Filharmonikusokkal és a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekarral.

Rendkívül széles repertoárral rendelkezik a szimfonikus zenétől a kórusműveken át egészen az operáig és balettig. Nagy sikerrel dirigálta Stravinsky Le sacre du printemps-ját, Bizet Carmen-jét és Puccini Tosca-ját. 2006 őszén Mozart Cosi fan tutte-jét vezette a Finn Nemzeti Operában, 2006-ban Verdi La traviata-ját, 2010-ben pedig Mozart Don Giovanni-ját. 2005-ben egy olyan Bartók Béla sorozatot szervezett és vezényelt, mely Bartók összes művét felvonultatta, beleértve a Kékszakállú herceg várát, a Csodálatos mandarint vagy a Concerto-t.

Gordonkaművészi diplomáját megszerezve Jorma Panula és Lief Segerstam professzoroknál tanult tovább a híres Sibelius Akadémia karvezető osztályában.

Karmesteri diplomaszereplése Aulis Sallinen Hobbit című operájának világpremierje volt a Finn Nemzeti Operában. Fürszt János tanítványa lehetett a Párizsi Konzervatóriumban, majd Sir Colin Davisnél és Juri Simonovnál fejlesztette tovább tehetségét. 1999-ben második helyezést ért el Jorma Panula Nemzetközi Karvezetési Versenyén. Csellistaként 1996-ban megnyerte a Weiner Leó Versenyt, majd 1999-ben testvérével, Bogányi Gergellyel és Kelemen Barnabással a Kuhmo Nemzetközi Trió Versenyt, színpadon pedig máig láthatjuk hangszerével éppúgy, mint karmesteri pálcával.

Bogányi Tibor

Pannon koncertsorozat

Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem 2012 tavaszán

A 8 éve teltházzal futó sorozatban a 2011-es évben tapasztaltak átmeneti közönségcsökkenést, melyet a túlsúlyba került kortárs művek okoztak, azonban ebben az évadban a zenekar visszanyerte közönségbázisát. Az idei programkínálat megtalálta azt az egyensúlyt, amelyet a Pannon Filharmonikusoktól megszokott a közönség és a kritika is: színvonalas műsor, ritkán játszott művekkel és népszerű művekkel egyaránt. 

A koncertsorozat nyitó- és záróhangversenyét a zenekar vezető karmestere, Bogányi Tibor vezényli. A sorozatot megelőzően 2011. novemberében Bogányi Tibor karmesterként és csellóművészként is bemutatkozott a budapesti közönségnek. Az első koncert – január 20. – különlegessége, hogy Bogányi Tibor és Bogányi Gergely együtt lépnek színpadra Rahmanyinov és Sosztakovics műveinek előadásával.

A sorozat második hangversenyén – március 2. – a Krakkói Filharmonikusok zeneigazgatója, Pawel Prytocki vezényletével játszik az együttes. A Krakkói Filharmonikusok az elmúlt évben két alkalommal is emlékezetes koncertet adott Pécsett Przytocki vezényletével. Hacsaturján fuvolaversenyét a koncerten Michael Martin Kofler, a világ egyik legkeresettebb fuvolavirtuóza adja elő.

A sorozat harmadik koncerte – április 21. – a méltán népszerű tehetséges fiatal hegedűművész, Baráti Kristóf közreműködésével Brahms és Sosztakovics műveit dolgozza fel. A zenekar az Armel Operaversenyen dolgozott együtt Olari Elts észt karmesterrel 2008-ban, aki az Észt Nemzeti Szimfonikus zenekar vezető vendégkarmestere.

Bérletzáró hangversenyünkön – május 11. – Bogányi Tibor és Perényi Miklós francia estet varázsol a közönség elé olyan népszrű művekkel, mint Debussy A tenger vagy Ravel Bolero című műve, valamint Henri Dutilleux ritkán játszott csellóversenyével.

A zene felemel - kampányfotó
 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés