színház
2012. 01. 15.
Színház a Gödörben I. - szakmai konferencia a Gödör Klubban
Színház a Gödörben I. címmel hétfőn 11 és 17 óra között tartják a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság által közösen szervezett szakmai konferenciasorozat első eseményét az Erzsébet téri Gödör Klubban.
A rendezvény első témájaként - Színházi művészsors ma címmel - a tervek szerint arról lesz szó, hogy van-e életpályamodell a színészek és az egyéb színházi alkotók számára. "Társulati lét - vagy számlaadó, szövegmondó, kisiparos lét?" - teszik fel a kérdést a szervezők az MTI-hez is eljuttatott meghívójukban. A témában felkért előadók között van Herczeg Tamás, Zrínyi Gál Vince, Kriza Zsigmond és Hegedűs D. Géza mellett Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára is.
Az eseményen 13 órától a színház-finanszírozás kérdéseinek megvitatását tervezik, feltéve a kérdést, hogy van-e színházi élet az állam után. Ebben a témában többek között Csóti Józsefet, Fekete Pétert, Karinthy Mártont, Mátyás Irént, Orlai Tibort és L. Simon Lászlót, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnökét kérték fel előadónak.
A konferencián 15 órától "Nemzeti - kiemelt - egyéb", régebbi és új kategóriák az előadóművészeti törvény tükrében címmel tartanak beszélgetést, a felkért előadók között van Gáspár Máté és Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke is.
Mint a konferencia rendezői írják, szeretnék, ha a színházi szervezetek élete elsősorban szakmai kérdésekről szólna, ezért határozták el, hogy közösen szerveznek egy programsorozatot. Céljuk az, hogy ezekben a nehezebb időkben megvizsgálják azokat a színházi modelleket, amelyek alternatívái lehetnek az eddigieknek.
A konferencia nyilvános, a szervezők fontosnak tartják azt is, hogy minden színház, tagszervezet egy-egy képviselője részt vegyen az eseményen és hozzászólásával segítse a témák sokoldalú megvitatását.

További írások a rovatból
Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Podlovics Laura: Nem félünk a sötétben / Budapest Bábszínház, Kísérleti Stúdió
avagy A spacio-temporalitás liminalitásának reprezentációja David Greig Prudenciájának Kovács D. Dániel által teremtett színpadi víziójában...