színház
2012. 01. 12.
Új szerepben a Nemzeti Balett prímabalerinája
Kozmér Alexandra, a Magyar Nemzeti Balett társulatának egyik vezető balerinája új szerepben mutatkozik be a Magyar Állami Operaház színpadán: Roberth North A halál és a lányka című koreográfiájának női főszerepét január 22-én táncolja először.
"Kozmér Alexandra pályájának olyan pontjához érkezett, amikor fontos, hogy megmutathassa, hogyan formálja meg ő ezt az érzelmileg is igen nagy feladatnak számító szerepet" - idézi az operaház csütörtöki közleménye Solymosi Tamást, a dalszínház balettigazgatóját.
Várkonyi Judit sajtófőnök tájékoztatása szerint Kozmér Alexandra négy alkalommal kelti életre a már modern klasszikusnak számító remekmű tragikus nőalakját. A Halál szerepét az első két előadásban Liebich Roland, a második kettőben Solti Csaba táncolja Kozmér Alexandra partnereként. Solti Csaba színrelépésének különlegessége, hogy a Halál szerepét első ízben 22 évesen, A halál és a lányka első színrevitelében kapta meg, 2010-ben, a darab felújításakor ismét felkérték a Halál alakjának megformálására.
Az Örvényben című balettesten további négy darabot láthat a közönség. A Magyar Nemzeti Balett 2010-ben mutatta be az összeállítást, amely a ház repertoárján a kortárs koreográfusok alkotásait képviseli, és amelyek közül kettő a Magyar Nemzeti Balett számára készült (a francia Myriam Naisy A szerelem és a lány című kettőse és Lukács András Örvény című munkája).
A színes program zenei anyaga a romantikától napjaink két népszerű kortárs zeneművéig terjed, de a táncmatéria is markáns különbségeket mutat, hiszen a koreográfusok alkotói stílusa, művészi habitusa is eltérő. Az Örvényben című est előadásain a Magyar Nemzeti Balett vezető szólistái és fiatal tehetségei egyaránt lehetőséget kapnak, hogy művészetükkel újabb híveket szerezzenek a (kortárs) balett rajongóinak.
Műsorra kerül az esten Kurt Weill zenéjére Krzysztof Pastor Wie lange noch? és Max Richter - David Dawson On the Nature of Daylight című koreográfiája is.

További írások a rovatból
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Más művészeti ágakról
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje