bezár
 

film

2011. 12. 30.
Határozatlan időre módosították Vajna kinevezését
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Határozatlan időre módosította Andrew G. Vajnának a filmipar megújításáért felelős kormánybiztosi kinevezését a kormány a Magyar Közlöny legújabb számában megjelent határozatában.

prae.hu

Vajnát még az év elején nevezték ki kormánybiztossá egyéves időtartamra. A januári kormányhatározatot módosító - a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent és pénteken hatályba lépett – jogszabály azonban kiemelte az eredeti szövegből az időtartamra vonatkozó rendelkezést, így a kinevezés határozatlan idejűvé vált.

A módosítás a kormánybiztos feladatai közé beemelte a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) tartozásállományának konszolidációjára vonatkozó koncepció kidolgozását és végrehajtásának irányítását is.

Andrew Vajna már korábban hozzákezdett az MMKA konszolidációjához. November végén az MTI-nek azt mondta: 217 cégnek vannak problémás ügyei, és addig körülbelül százzal sikerült érdemben foglalkozniuk, valamint a hitelező bankokkal is - egy kivételével - sikerült megállapodniuk.

December közepén a Millenárison tartott forgatókönyvírói szakmai rendezvényen úgy nyilatkozott, hogy a közalapítvány konszolidációja január végére lezárulhat.

A Népszabadságnak adott december eleji interjújában Vajna már jelezte: próbálja meghosszabbítani kormánybiztosi megbízatását, mert több fontos feladat van még, amelyeket ebben a pozícióban könnyebben tud elvégezni.

Biztosítani kell a húszszázalékos adókedvezmény garanciáját a filmszakmának, tisztázni kell az adózási szabályokat, hogy a körbetartozások megszűnjenek, fel kell venni a harcot az illegális filmletöltés ellen, és össze kell hangolni a forgatási terület használatának feltételeit is – sorolta a feladatokat a kormánybiztos, akinek megbízatása az eredeti kormányhatározat értelmében 2012. január közepén járt volna le.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés