A The Guardian hasábjain megjelent cikke decemberben bejárta a művészeti világsajtót, mivel szokatlanul kemény szavakkal vádolja a mai műgyűjtőket, képkereskedőket és azokat a kurátorokat is, akik a kortárs-kiállításokat szervezik. A szerző nem kevesebbet állít, mint hogy legtöbbjüknek kevés köze van a művészethez és "nem tudnak megkülönböztetni egy jó művészt egy rossztól".

A ma 68 éves dúsgazdag reklámszakember, aki többek között Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök választásai kampányaiban is közreműködött, fiatal korától gyűjti a kortárs művészet vezető alkotóit. Kezdetben Sol LeWitt amerikai minimalista művész, Andy Warhol és más modern mesterek alkotásait vásárolta.

1985-ben nyitotta meg saját galériáját, amely a fiatal brit művészek (kezdőbetűik alapján: YBA) néven ismert csoport központjává vált. Az utóbbiak közül felfedezettje, Damien Hirst a leghíresebb, olyan művekkel, amelyek sorra szenzációt keltettek: formalinban bemutatott fűrészfogú preparált cápával, vagy éppen gyémántokkal kirakott koponyával.

Saatchi galériája évtizedek óta a művészeti piac meghatározó tényezője, kiállításaival soha nem látott magasságba emelte egyes kortársak műveinek árait. Viszont mindig akadtak, akik kétségbe vonták a siker esztétikai megalapozottságát, és inkább reklámfogásoknak vagy botrányoknak tulajdonították az általa kiválasztottak divatját.

A kételyek és polémiák azonban csak növelték a népszerűsített alkotók árfolyamát.

Egy floridai művészeti vásár alkalmából írott legújabb filippikája vitriolos nyelvezetével is feltűnést keltett. A mai vásárló szerinte "teljességgel és vitathatatlanul közönséges".

A kortárs művészet gyűjtése ma "az eurósöpredékek, a befektetésialapozók, a hamptoni negyed luxusában élők, a divatos oligarchák és a kőolajkirályok passziója, olyan kereskedőké, akik önkielégítő narcisszizmusban élik ki magukat". "Vajon igazán gyönyörködnek-e a művészetben, vagy csak azt élvezik, hogy nagynevű mesterek könnyen felismerhető festményeinek tulajdonosaikén fitogtathatják vagyonukat?" - kérdezte.

Miután a londoni gyűjtő divatot és szenzációt teremtő kiállításai jobbára a dúsgazdag vevőközönséget mozgósították, Saatchi kirohanására többen kétkedve és ironikusan reagáltak. Így például Louise Wilson fotó-és videoművész, aki testvérével, Jane-nel együtt 1999-ben nyerte el a Turner-díjat, azzal vágott vissza, hogy "Charles talán azért olyan feldúlt, mert ma már nem ő a közönségesség fő terjesztője."

Norman Rosenthal kiállítási kurátor, aki együtt dolgozott a híres gyűjtővel, másfajta magyarázatot talált Saatchi felháborodására. "Nagyon nehéz jó kiállítást csinálni. Ma az a fő probléma, hogy a művészeti világ igen népessé vált. Amikor Charles és én fiatalabbak voltunk, sokkal könnyebb volt kiválasztani" (a jókat). "Saatchi rendezett kitűnő kiállításokat, de kevésbé jókat is".

Sarah Thornton művészeti szakíró szerint a gyűjtő odavágása nem sokat fog változtatni a kortárs művészet világán. "Saatchi milliókat keresett a képeken. Az emberek, akiket elítél, az ő kosztján nőttek fel" - vélte a kritikus.

Az Art Newspaper című folyóirat kimutatása szerint 2009-ben és 2010-ben a legsikeresebb kiállítás Van Gogh előtt tisztelgett a Royal Academy termeiben - viszont a következő öt leglátogatottabb tárlat színhelye kivétel nélkül a Saatchi-galéria volt, amely 2008-ban költözött új épületbe a Chelsea-negyedben.

A műgyűjtő 2010-ben a galériát 200 kortárs alkotással együtt az államnak, vagy ahogy ő fogalmazott, "a brit közönségnek" adományozta.