bezár
 

zene

2011. 12. 17.
Előkerült egy elveszettnek hitt David Bowie-felvétel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elveszettnek hit David Bowie-felvétel került elő egy nyugdíjas operatőr gyűjteményéből.

prae.hu

A 69 esztendős John Henshall közreműködött annak az 1973-as felvételnek az elkészítésében, amelyen Bowie a Top of the Pops programban a Jean Genie című számot énekli - közölte a BBC online hírszolgáltató.

Az egykori kameraman a napokban, a Brit Filmintézet egy rendezvényén beszélt a felvétel keletkezéséről, és egyúttal le is vetítette azokat a képsorokat, amelyeket senki sem láthatott 1973 januárja óta.

Az operatőr annak idején, a szám rögzítése után kért egy példányt a felvételből a producerektől. Mint most elárulta, nem tudott arról, hogy a BBC letörölte az eredetit. "Évekig kutattak utána, hátha valaki felvette egy szupernyolcas kamerával a képernyőről, mert akkor még nem volt VHS" - idézte a kameramant a bbc.co.uk.

Bevallása szerint eszébe sem jutott, hogy valaki hiányolja, csak azért tartotta meg a szalagot, mert halszem politikával vette fel, az egyik képsoron maga is megjelent a háttérben.

A Jean Genie-t 1973. január 3-án rögzítették, és a következő nap ment először és utoljára adásba. Mikor Henshall a közelmúltban rájött, hogy mekkora kincs van a birtokában, megkereste vele az illetékeseket.

A BBC4 jövőre tervezi a ritka felvétel bemutatását.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés