bezár
 

film

2011. 12. 16.
A világ egyik legnagyobb Super 8-as filmarchívuma
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elindult a világ egyik legnagyobb, folyamatosan bővülő, Super 8-as filmeket, filmrészleteket tartalmazó archívuma - jelentették be a super8.hu munkatársai pénteken a fővárosban tartott sajtótájékoztatójukon.

prae.hu

Krasznai János alapító elmondta: már 11 éve gyűjtik a 8 milliméteres filmeket, és eddig közel 2000 órányit digitalizáltak közülük; a filmek témája változó, de elsősorban családi, közösségi témákat dolgoznak fel - tette hozzá.

A gyűjteményben az előző század 20-as éveitől - tehát a kézi kamerák megjelenésétől - a rendszerváltásig, vagyis a videokamerák elterjedéséig szerepelnek anyagok.

A filmek alkotói elsősorban magyarok - fűzte hozzá.
Kurucz Márton filmkutató-restaurátor, a super8.hu munkatársa a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a honlapon rengeteg privát és amatőr filmet összegyűjtöttek. Az archívumban szabadon lehet keresni, a filmek pedig megvásárolhatók - tette hozzá.

A kutató elmondta azt is, hogy rengeteg anyagot találtak a II. világháború előtti időszakból, amikor Magyarországon virágzott az amatőr filmezés.
Ezek többnyire jól megrendezett jelenetek vagy filmek, hiszen akkor még nagyon drága volt a nyersanyag, amire forgattak, törölni pedig nem lehetett - mondta.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Friss Hús Határhelyzetek című nemzetközi szekciójáról
Alex Garland: Polgárháború
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés