Elvégezve a talált tárgy után a talált szerző megtisztítása is: lecsupaszított beszélővel áll előttünk Mohai V. Lajos. Evilági vágyak, érdekek nélkül kérdezi, Hová is lenne az út. Refrénszerű válasza meghatározza a kötetet: innen el. Nem tudjuk meg soha, hogy hova, de arról képet kapunk, honnan.

Nem rendszeres inventár, hanem impressziók határozzák meg a „kameramozgást”. Tetemeket (!) vezetnek kantárszáron, összedőlt istállók a hát mögött. A korhadt deszkakerítést rozsdás kacat szorongatja és gomba tenyészik a párnás fában. A varjak röpte mozdulatlan, a csönd halotti, szállás, otthon nincs.
 

Az anyagi világ, a természet és az emberi környezet pusztulását dermedt magányban mutatja fel: ember, állat, táj – tájékozódási pontok nélkül, kapcsolatok nélkül minden a megsemmisülésbe bukik. Egy-két kivétellel nincs többes szám első személy az egész kötetben, nincs mi, nincsenek emberi, nincsenek metafizikai viszonyok, nincs semmiféle társ, akinek (vissz)fényében bármi is megelevenedhetne.

Mohai V. Lajos: Hová is lenne az út? 2011., Budapest, PRAE.HU Kft.